2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Neoliberális recepttel készült a megszorítások költségvetése
royal_magazin_PNG

Neoliberális recepttel készült a megszorítások költségvetése

Semmi újdonság nem derült ki a Fidesz tegnapi frakcióülése után a jövő évi költségvetésről. A Fidesz-frakció támogatja, akárcsak korábban a Költségvetési Tanács. Az állami költségvetés készítésének folyamatát felügyelő testület viszont csak elvileg független, gyakorlatilag egy Fidesz-kreatúra, amitől őszinte, tárgyilagos szakvélemény nem várható.

A grémium elnöke Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, akit az ugyancsak „független” Schmitt Pál köztársasági elnök nevezett ki. A Tanács másik tagja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, volt fideszes országgyűlési képviselő, aki nyilvánvalóan jó kapcsolatokat ápol pártjának vezetőivel. Ráadásul a számvevőszékeknek sehol a világon nem feladata a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit véleményezni. A Tanács harmadik tagja Simor András, a csupán nevében magyar és nemzeti jegybank elnöke, akinek az elmozdításába beletört Orbán bicskája.

Ez a három ember döntött most úgy 2:1 arányban, hogy bár kockázatok vannak, de a költségvetés képes megbirkózni a kihívásokkal. Nem zavarja a grémiumot és a fülkeforradalmárok frakcióját, hogy megbukott az egykulcsos adórendszer. Nem teszik szóvá, hogy megállt a gazdaság növekedése, és gyorsuló ütemben szakad ketté a társadalom. Miközben a kormány kétségbeesetten emeli az adókat, és von el pénzt mindenhonnan, egyedül a gazdagok kiváltságaihoz nem nyúl hozzá semmilyen területen. A pártkatonák nem emelnek kifogást a tervezettel kapcsolatban, szervilis módon asszisztálnak a jövő évi megszorításokhoz, a kivétel nélkül mindenhol megbukott neoliberális recepthez.

Így a Jobbik Magyarországért Mozgalomra hárul a feladat, hogy kíméletlen őszinteséggel beszéljen a jövő évi költségvetésről, és lerántsa a leplet a kizárólag a gazdagokat támogató Fidesz nemzetvesztésbe vezető, spekulánsoknak és külföldi érdekeknek megfelelni vágyó gazdaságpolitikájáról.

Lenhardt Balázs, a Jobbik Gazdasági kabinetjének elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!