2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Megnyílt az új Városi Piaccsarnok Kazincbarcikán
10700-kbarcika-piaccsarnok1

Megnyílt az új Városi Piaccsarnok Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Kedden délután a sajtó képviselői és a meghívott vendégek, szerdán reggel pedig már az érdeklődő lakosság is birtokba vehette az új kazincbarcikai Városi Piaccsarnokot.

Elegáns, tágas, korszerű – ezek a jelzők jutnak az eszébe az átlag polgárnak, ha belép az új piaccsarnokba, mely szerdán reggel 6 órakor nyitotta meg kapuit. Már az első napon nagy volt az érdeklődés, őstermelők, zöldségesek árulták portékáikat, s vevő, nézelődő is akadt szép számmal, így – Bodnár György piacvezető szerint – sikeresnek mondható a nyitónap.
A városközpontban található piaccsarnok magánberuházásként valósult meg: még 2008-ban egy 8000 m2-es földterületet értékesített az önkormányzat a vállalkozónak azzal a kitétellel, hogy a már elavult élelmiszerpiac helyén egy hasonló funkciójú beruházást valósít meg. A közel 3000 m2-es csarnok építése 2010 őszén kezdődött meg, s most egy évvel később már birtokba is vehették az árusok és a vevők a 21. századi követelményeket maximálisan kielégítő komplexumot.
A nyitás előtti napon Szitka Péter polgármester és Tóth Gábor cégvezető jelképes szalagátvágással és rendhagyó sajtótalálkozó keretében „indították útjára” a beruházást.
– Az új Városi Piaccsarnok egy Európai Unió által támogatott projektünk részeként, azzal összhangban valósult meg, hiszen a „Városközpont Funkcióbővítő rehabilitációjának” fontos eleme ez a magánberuházás. A fejlesztés reményeink szerint erősíti a gazdasági szférát, a helyi vállalkozókat, foglalkoztatókat, a lakosság kötődését, s olyan egyéb előnyöket is generál, ami a barcikaiak és a kistérségben élők számára pozitív lesz. A csarnok gyönyörű és feledteti azokat a körülményeket, amelyek korábban voltak: nem kell szélben, esőben, hóban, hidegben árulni, vásárolni, biztos vagyok benne, hogy az itt élők hamar meg fogják szeretni – mondta Szitka Péter polgármester az átadás kapcsán.
– Örömmel jöttünk Kazincbarcikára, s nekünk is kihívás ennek a csarnoknak az üzemeltetése – folytatta Tóth Gábor, a beruházó Alfi-Ker. Kft. cégvezetője.
– Egy olyan munka, ami komoly elkötelezettséggel jár, de hiszünk benne és bízunk abban, hogy a barcikaiak helyben, magyar árustól, magyar terméket szeretnének venni, mert ez segíti leginkább a kereskedelmet. Arról nem beszélve, hogy sokkal jobb és finomabb, mint a nem hazai… – mondta mosolyogva Tóth Gábor.
Az akadálymentesített csarnokban 800 m2-es piactér, 68 db. asztal és 20 üzlethelyiség (12 és 46 m2 között) várja a betérőket, kint pedig 56 parkolóhely áll a piacra érkezők rendelkezésére. A szomszédban egy új élelmiszer áruházat is épített a beruházó, a két épület közötti területen pedig nagybani árusítást terveznek. A projekt összértéke megközelíti a 800 millió forintot.

Fotó-videó:Orosz László

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!