2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Túl a Vágta első három napján

Túl a Vágta első három napján

Szerdán a Széchenyi Pályán megkezdődött a negyedik Nemzeti Vágta budapesti fináléja, melyen az eddigiekben bemutatkozhattak a különböző lovassportokban vitézkedő jelenlegi és jövőbeli generációk. Az 56-osok terére kilátogató érdeklődők más érdekességeket is láthattak, ám az események java még csak most következik.

Szombat-vasárnap immár a hagyományossá vált Hősök terére térnek vissza a Vágtázók, hogy eldöntsék maguk között, idén ki nyeri meg az egyre nagyobb presztízzsel bíró viadalt, és vele együtt a jelentős pénznyereményt. Bár a döntő csak vasárnap este, a nap egyik csúcspontjaként kerül megrendezésre, a közönség addig sem fog unatkozni, hiszen az előfutamok mellett történelmi és egyéb lovas bemutatók is a szórakoztatást biztosítják, illetve lehetőség nyílik megismerni a rendezvényen bemutatkozó településeket, térségeket, melyek hagyományőrző, gasztronómiai és egyéb különlegességeiket is megismertetik az ezekre fogékonyakkal.

A Nemzeti Vágta, mint jelentős kulturális és sportesemény történéseit a továbbiakban is nyomon követjük.

DicsukD
Fotó: Stiber Judit

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp