2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Gázrobbanás Miskolc belvárosában
10523-gazrobbanas

Gázrobbanás Miskolc belvárosában

Csütörtök délelőtt Miskolcon a Széchenyi utcában gázvezeték rekonstrukciós munka során, először robbanás történt egy munkagödörben, majd a 110-es átmérőjű gázcsőből kiáramló gáz több méteres lángokkal égett. A robbanás során két dolgozó súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba szállították.

A Miskolci Tűzoltóság 3 gépjárműfecskendővel, és egy vízszállító járművel érkezett a helyszínre. 24 kollégánk azonnal védősugarakat szereltek a gázfáklya közvetlen közelében lévő épületek védelmére, illetve a legveszélyeztetettebb épületből 28 személyt létrán keresztül a szomszédos ingatlanra menekítettek a belső udvarból.

300 méteres biztonsági övezet került kijelölésre, mely azt jelentette, hogy félezernél több személynek kellett elhagynia ideiglenesen lakóhelyét, munkahelyét. A gázszolgáltató végül a keletkezéstől számított 3 óra múlva, az égő vezetékszakasz előtt, és után egy-egy kiszakaszoló eszközt  épített be, mellyel a gáz utánpótlását megakadályozták.

A robbanás, és tűz keletkezésének körülményeit tűzoltóságunk is vizsgálja.

 

Forrás:Langlovagok.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés