2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Műemléki templomot újít fel a Jánosik Kft.
royal_magazin_PNG

Műemléki templomot újít fel a Jánosik Kft.

Versenypályázaton nyerte el a tiszaladányi műemlék református templom felújítási munkálatait a  Jánosik és Társai Kft. A befejezéséhez közeledő nagyszabású munkákat – összességében több tízmillió forint értékben – kell maradéktalanul elvégezni 90 napos, szoros határidő betartásával.

Jánosik Lajos, az évi 6 milliárdos forgalmat lebonyolító cég tulajdonosa elmondta: a feltehetően a XIV. században  épített templom 1912-ben elvégzett teljes körű felújítása óta sok szerkezeti elem elöregedett és elhasználódott. Érdekesség egyébként: a műemlék olyan öreg, hogy 1806-ban a következőket írta róla egy krónikás prédikátor: „Ezen templomnak építése és fel szentelése felől semmi sem tudatik a régiség miatt”.
A külső-belső munkálatok során kicserélték az ó és az új hajó teljes tetőszerkezetét a héjazással együtt. Újra cserélték, illetve kijavították a torony faszerkezetét és deszkázatát is. A torony új speciális cink lemezborítást kapott, amelyet díszmű-bádogos szakemberek készítettek el és helyeztek fel. Megújultak az évszázados falak is, hiszen kívül-belül új vakolatot és festést kaptak. Kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették az elektromos hálózatot és a hangosító rendszert. Az újonnan lerakott padlóburkolatra felújítva, megszépítve helyezték vissza a padsorokat. Gondoskodtak a templom akadálymentes megközelítésének lehetőségéről, valamint a felújítás során fellelt régészeti emlékek megfelelő bemutatásáról. A munkákat mindvégig műemléki környezetben, a református presbitériummal együttműködve,  régészeti irányítás mellett kell elvégezni az október elejei átadásig.
A munkálatok különleges mozzanata volt, a szép református hagyományoknak megfelelő időkapszula elkészítése és elhelyezése a templomtorony díszében. Az időkapszulába elhelyezett dokumentumok, emlékek üzennek az utókornak a templom mostani megújulásáról, a mai világról.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

GRÜK: Tehetség, erkölcs, siker
Díjazott: Kárfelvétel.com Kft. Közel egykorú a két klub, és már harmadik éve tart a közösen kialakított jó kapcsolat a Rotary Club Gödöllő Egye…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés