Eszembe jutott egy történet. A szakácskönyvekről jutott eszembe. Pontosabban szakácskönyvek ömlesztett kupacáról, egy könyvesboltban. Beleolvastam néhányba, mindegyikben egy konkrét receptet lesve: a nudliét. Mert egyszer én is elmondtam valakinek, miképpen készül a nudli, de nem volt pontos a szóbeli közlés, ezért lett olyan az a három nap, amilyen.
Történt ugyanis valaha, hogy az én barátnőm csavargó szellemű anyukája letelepedett, még ha csak rövid időre is Bagamérban. Történt ugyanis valaha, hogy engem elhívtak magukhoz tormázni. Érkezés után a buszmegállótól sétálva szembesültem a tormamező nagyságával és kerek-perec közöltem velük, hogy tormázás az nem lesz. A tormamező nagy, a torma csípős és én egyébként is lazítani jöttem; lévén nyár vége. Amíg én ott leszek, addig tormázás nem lesz. Így lett. Nem lett.
A falu szélén állt átmeneti lakásuk egy régi vágású, kis vályogház, melyhez tartozott egy megüresedett istálló, mivel azt állat már régen nem lakta. A lakás világítása legfőképpen lámpákkal, gyertyákkal lett megoldva. Az egész közeg olyan érzéssel töltötte el a vendéget, mintha egy múltszázadbeli mesébe csöppent volna. A ház csupa zegzug, csupa régi holmi, réges-régi bútorok, régi szagok.
Nem tudták mit szeretek enni, nem tudták mivel fogadjanak, így a viszontlátás öröme után, megbeszélés tárgya lett, mi legyen az ebéd. Akkor még nem tudtam, hogy az ebéd, nem csak ebéd, hanem vacsora, sőt reggeli is lesz, három napon át.
Megkérdeztem, mi található otthon. Otthon krumpli volt, jó néhány zsákkal. Megkérdeztem, szeretik-e a nudlit. Nem tudták, mert nem ismerték, lehet nem is ettek olyat soha. Megszületett az ebédötlet: nudli. Az édesanya elvállalta az előkészítés szerepét, addig mi nyugodtan nézzünk körül a környéken, beszélgessünk, minden bizonnyal rengeteg dolog van, amit szeretnénk megbeszélni. Igaza volt. Elmondtam neki, mi a teendő. Krumpli pucolás, krumpli aprítás, krumpli főzés sós vízben, aztán nyújtódeszka és liszt.
A barátnőm és én elmentünk megbeszélni a rengeteg dolgot, ami tartott az istállóban ülve, tartott a szőlőben sétálva, sőt elmerészkedtünk a tormaföld felé is; a házat körülvevő hangulat pedig mindenhol követett minket.
Otthon meglepetés várt minket, a múlt századi miliő felszámolódott néhány óra alatt. Felszámolta a krumpli. A konyha minden zegzugát ellepte, beterítette, meghódította még melegen összekeverve liszttel. A liszt nem lett elég. A liszt melegen került bele. A lisztből tehát elfogyott az összes háznál lévő tartalék, elfogyott a szomszéd lisztje is, aki a lisztelkérés után átjött megnézni, mint sürög-forog a vendég a háznál, vagyis én. Mert a káosz láttán átvettem az irányítást. Kötény, nyújtódeszkák, gyúrás és nudli sodrás. A többiek szaggatták a nudlit a tízliteres fazékba, mivel ez volt a legnagyobb a háznál.
Előkerült az olaj, aztán az összes háznál lévő zsemlemorzsa és a másik szomszédnál lévő zsemlemorzsa, mivel a lisztet adó szomszédnak nem volt zsemlemorzsája. De jött a távolabbi szomszéd is, mert a zsemlemorzsa nem csinált mást, csak fogyott és fogyott. Már heten sürögtünk – forogtunk a konyhában és a nudli kupac csak nőtt és nőtt és nőtt. Késő estére lettünk készen. Teljesen készen.
Az egyik hatalmas lábasnyi nudli kikerült a ház előtti szőlőlugas alá, amit immáron tízen ültünk körül. Ettük a nudlit cukroson, mézesen, lekvárosan, cukrozott túróval és magában. Kinek, hogy ízlett. Ittunk hozzá vörös bort, fehér bort és fröccsöt, szódát. Kinek, hogy ízlett. A szomszédok egy része megjelent a reggelinél, megjelent az ebédnél, de a vacsorához is mindenki odakeveredett. Beszélgettünk a szőlőlugas alatt, kinti világítás híján két petróleumlámpa mellett és ettünk.
Három nap múltán úgy jöttem el, hogy még mindig maradt nudli, még mindig volt mit a porcukor alá aprítani. A kis ház viszont a nudli-kupac apadásával ismét átvehette régi formáját, régi megszokott életét.
Illés Adrienn
