2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Tömegek lopják a gázt Magyarországon
10171-tomegek-lopjak-a-gazt-mogon

Tömegek lopják a gázt Magyarországon

Idén az első félévben több szabálytalan vételezésre derítettek fényt a Tigáz-DSO Kft. szakemberei, mint 2010 egészében – hangzott el a társaság budapesti sajtótájékoztatóján. A fogyasztóknak erre szakosodott bűnözői csoportok is kínálják „fogyasztáscsökkentő” szolgáltatásaikat.

Sokkoló számok

Az idei első félévben már közel 5000 szabálytalan vételezési esetet derítettek föl a Tigáz szakemberei, szemben a tavalyi valamivel több mint 4000 üggyel. Az ellenőrzések során a vizsgált háztartások 10-12 százalékánál találnak szabálytalanságot, összességében a Tigáz fogyasztói közül 40-60 ezer lehet érintett az ügyben. Tavaly mintegy 70 millió köbméter földgázt vételeztek szabálytalanul a Tigáztól, az okozott kár körülbelül 9 milliárd forint volt. A kiszabott kötbéreknek körülbelül 40 százalékát tudják behajtani: tavaly 840 millió forint kötbért szabtak ki. A szabálytalanságok területileg két fő gócpontban jelentkeznek a legnagyobb sűrűségben, egyrészt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felében, másrészt Pest megyében.

A jelenség okai között a felderítés hatékonyságának javulása is ott van, de alapvetően a szabálytalanságok számának bővülése okozza – derült ki a tájékoztatón.
Folytatás a www.napi.hu.n

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés