Sokan talán csalódásként élik meg, hogy három mérkőzés alatt a DVTK csupán négy pontot tudott szerezni, és bár az első meccs utáni euforikus állapot már tovaszállt, ebben a kifejezetten kiegyensúlyozott bajnokságban temetni is nagyon korai a piros-fehéreket. Tény azonban, hogy a következtetéseket sürgősen, lehetőleg még az átigazolási időszak vége előtt le kell vonni, hisz később már nehezebb lesz elkergetni a pálya felé nem csak meteorológiai értelemben véve gyülekező sötét felhőket.
Amikor az OTP Bank Liga első fordulójában a Diósgyőr hazai pályán látványos és céltudatos játékkal megsemmisítő vereséget mért a vendég Zalaegerszegre, aligha gondolták volna sokan azt, hogy a következő két meccs során csupán egy döntetlent sikerül kiharcolniuk a piros-fehéreknek. Ezt követően azonban nem egészen a miskolci szurkolók szája íze szerint alakultak az események, hisz a Fradi vendégeként végül az egy pontnak is örömmel dobogtak a diósgyőri szívek, majd legutóbb hazai pályán egy verhető Kecskeméttől szenvedett vereséget a DVTK.
Tény, hogy a külső körülmények inkább a DVTK ellen alakultak, ám a magam részéről teljes mértékben igazat adok Benczés Miklós vezetőedzőnek abban, hogy egy csapatnak saját magával, a játékával és természetesen az egészében vett belső környezetével kell foglalkoznia. Márpedig ha elvonatkoztatunk a külső tényezők – pl. játékvezetők – okolásától, saját portánkon körülnézve láthatjuk, hogy a meglévő gondok – kapus és védelem közötti komoly félreértések, idegenlégiósok erősen hullámzó teljesítménye, pontatlanság, dekoncentráció, stb. – egyike sem perdöntő, ám mind sürgős kijavításra vár, hisz a jövőben is értékes pontok szállhatnak el miattuk.
Az imént említett apróságok némelyikének iskolapéldája volt a Kecskemét elleni összecsapás is. Tudni lehetett, hogy a tavalyi évad kupagyőztese egy rutinos, megbízható játékosokból álló, nagyon jól szervezett együttes, így a hibák könnyedén megbosszulhatják magukat – ez utóbbit jól mutatja, hogy mindkét kapott gól egy vagy több játékos jelentős hibájára vezethető vissza.
Ráadásul különösen fájó, hogy épp ilyen apró hibák miatt úszott el a győzelem, és a teljes játék alapján igazságos, és az egy félidőnyi emberhátrányban bemutatott játék miatt megérdemelt döntetlen is. Kevés olyan edző és csapat van a mai futball porondján, akik emberhátrányban döntetlennél csatár helyett csatárt cserélnek, ám Benczés Miklós tíz emberrel is a győzelemért harcolt hazai pályán – ráadásul voltak pillanatok, amikor tényleg kevesen múlt, hogy nem sikerült megszerezni a második piros-fehér találatot.
Végezetül pedig mindenképpen szólni kell a szurkolói kérdésről is. Bár itt nem cél a sporttörvény jogi-politikai kérdéseivel foglalkozni, a helyzet talán akkor is tarthatatlan, ha az ultráknak adunk igazat. A DVTK tábora mindig is egységéről, lelkes buzdításáról volt ismert, ám ezúttal egyikből sem láthattunk-hallhattunk sokat. Márpedig egy gárdának sem tesz jót, ha a szurkolói egymással vannak elfoglalva a mérkőzés helyet, ám annak a DVTK-nak az esetében, amelynek mindig is tizenkettedik tagja volt a közönség, különösen kritikussá válhat a helyzet, így hát a csorbát kiküszöbölendő, az elkövetkezendő meccseken a szurkolóknak is mindent meg kell tenniük a csapat feletti viharfelhők elkergetéséért.
DicsukD
Fotók: Stiber Judit
