2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Romló közbiztonság és növekvő bűnözés a fideszes fülkeforradalom gyümölcse

Romló közbiztonság és növekvő bűnözés a fideszes fülkeforradalom gyümölcse

Utoljára 2001-ben, az első Orbán-kormány idején követtek el hazánkban annyi bűncselekményt, mint tavaly. A Fidesz „két hét alatt rendet teszünk szlogenjéből” az lett, hogy 13,5 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma. A vagyon elleni bűncselekmények száma 8 százalékkal nőtt, a bűnözők által okozott kár a vagyon elleni bűncselekményeknél egyetlen év alatt 37,7 százalékkal emelkedett. A betöréses lopásoknál szinte robbanásszerű, 17,4 százalékos növekedés tapasztalható.
A rendszerváltás óta soha nem történt annyi személy elleni bűncselekmény, mint tavaly, ezen a téren is rendkívül magas, 16,7 százalékos növekedés történt. Jól mutatja a közbiztonság romlását a garázdaság bűncselekmények száma is, e téren 27,9 százalékos volt a romlás mértéke. Nincs oka a kormánynak az elégedettségre akkor sem, ha a felderítetlenül maradt elkövetőjű bűncselekmények számát nézzük, ugyanis itt is 21,1 százalékos volt a növekedés.

A bűnügyi statisztikák romló mutatószámai egyértelműen bizonyítják: az Orbán-kormány hivatali ideje alatt látványosan nőtt a bűnözés, a kormány e téren látványos vereséget szenvedett. A cigánybűnözés tényét makacsul tagadó, felette politikai korrektségből szemet hunyó Fidesz-kormány a közbiztonságért tenni akaró gárdistákat és polgárőröket börtönbüntetéssel fenyegeti, miközben a közbiztonság látványosan összeomlik.

A Jobbik a hazánkban már bizonyított csendőrség intézményét és a különböző bűnözési formákra szakosodott rendőri egységek létrehozását tartja célravezetőnek. A kormánynak tudomásul kell vennie, hogy a bűnözéssel szemben csak a szigor és a következetesség vezethet eredményre, a problémák tagadása és a közbiztonságért tenni akaró emberek egyenruhás bűnözővé nyilvánítása semmiképp. Az Orbán-kormány idején katasztrofális romlásnak indult bűnözési mutatószámok látványa és a jobbikos polgármestert választó gyöngyöspatai emberek nyilvánvalóvá tették: van ennek a kormánynak Jobbik alternatívája.

Volner János frakcióvezető-helyettes, a Jobbik Rendvédelmi kabinetének elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp