2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Elfogták a „múcsonyi akuvadászokat”

Elfogták a „múcsonyi akuvadászokat”

Múcsonyban a tolvajok öt bűncselekményt hajtottak végre alig egy óra alatt, a rendőrök ugyanennyi idő alatt fogták el őket. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrsére érkezett éjszakai bejelentés szerint Múcsonyban elloptak két akkumulátort egy
családi ház előtt parkoló tehergépkocsiból. A helyszínre érkezett forró nyomos csoport adat- és információgyűjtésének eredményeként a rendőrök látókörébe három férfi került. A két helyi és egy szuhakállói férfi az eléjük tárt bizonyítékok alapján beismerte tettét, akiknek
gyakorlatilag arra sem maradt idejük, hogy számadást végezzenek.

A nyomozás eddigi adatai alapján a három elkövető július 30-án 01.00 óra és 02.00 óra között összesen öt gépjárműt tört fel Múcsonyban. A
tettesek voltaképpen végig mentek a település utcáin és az ott parkoló autókból és egy buszból, hol drasztikus módon, hol szakszerű szereléssel ellopták a járművek akkumulátorait, illetve egy CD-s lejátszót is. A kilenc alkatrészt a házkutatások során a rendőrség lefoglalta, így a lopási kár érték megtérült.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást a három elkövetővel szemben.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp