Noha játékára a kreativitás és a lelkesedés a jellemző, a bírói statisztika alapján durva csapatnak gondolhatnánk a DVTK-t. Az idei immár harmadik piros lap három pontjába került a Diósgyőrnek.
Jogosnak bizonyult, hogy a DVTK Kecskeméttel szembeni győzelmi kényszeréről idézőjelben beszéltünk előzetesünkben: nem lett meg a várt hazai győzelem, de még a minimálisan remélt 1 pont sem. A döntetlennel azért egyezett volna ki a vasárnap délutáni meccs végére a természetesen addig maximális sikerre éhes publikum, mert – hasonló az egy héttel korábbi Üllői úti esethez – már az első félidőben kiszórta a játékvezető az egyik piros-fehér futballistát. A jelenlévők – kivéve a maroknyi alföldi ultrát – úgy érzékelték a lelátóról, hogy indokolatlan volt a szigor a 16-os közeli visszahúzásnál, pláne hogy a megelőző percekben a másik oldalon ugyanilyen szituációkban „semmit”, illetve csak szabadrúgást ítélt a bíró. Az Andrássy úti közönség – ezúttal mintegy hatezren – szomorúsággal vegyes felháborodással tapasztalta, hogy (talán) megint olyan időszakkal kell megbarátkoznia, amikor a játékvezetői karból nem mindenki szemléli empátiával a borsodi „kiscsapat” vitézkedését az elsőosztályban…
Pedig ahogy két hete a Zete ellen megvolt a sima siker, vagy ahogy némi szerencsével (és egyéb hátráltató körülmények híján…) meglehetett volna ugyanaz a Ferencvárossal szemben is, úgy most is jórészt alárendelt szerepet játszott a Kecskemét a mérkőzésen. A hazai 1-0-s vezetésig minden ennek megfelelően alakult, sőt, a hamar jött, váratlan egyenlítő gól sem látszott befolyásolni a végkimenetelt: a Diósgyőr meggyőző mezőnyfölényben futballozott, helyzeteket alakított ki, az ellenoldal kontráit pedig egy-két kivételtől eltekintve magabiztosan hárította.
Hanem a kiállítás után… is maradt a piros-fehér dominancia, a lilák mintha nem tudtak vagy nem mertek volna mit kezdeni emberhátrányukkal és az amúgy számukra idegenben kedvező állással (azon túl, hogy bizonyára örültek volna, ha máris lefújják a meccset, döntetlennel.) Edzőjük is, de még a kecskeméti szurkolók is – mint olvasható volt később az internetes fórumok kommentjeiben – elégedetlenek voltak kedvenceik focijával, hozzáállásával, akarásával. Ám milyen az élet és a labdarúgás? Amikor a második félidő közepi erőnléti holtponton túllépett az ismét hosszú időn át emberhátrányban szereplő DVTK, amikor az utolsó negyedórára ismét az lett a tét, hogy csak kicsikarja a miskolci gárda a 2-1-es győzelmet – akkor, az utolsó pillanatokban, egy szerencsétlen kapuskifutás révén, szabadrúgásból az ötösre ívelt labdát a hálóba csúsztatva mégiscsak a Kecskemét gyűjtötte be a három pontot.
A negyedik fordulóra várva így most négy pontos a Diósgyőr. Előzetesen, persze, sokan elfogadták volna mindezt. Így viszont ötvenszázalékos mérleg birtokában kell a hétvégén esedékes székesfehérvári túrának nekivágni, márpedig a tavalyi bajnok Videoton papíron nem kínál sok esélyt a borsodiaknak, hogy gyarapítsák pontjaik számát… Mindazonáltal reményre ad okot, hogy a piros-kékek (is) kikaptak legutóbb, de az is, hogy a diósgyőriek a győzelem-döntetlen-vereség széria megpróbáltatásai során (lásd három kiállítás) egyszer sem tűntek megilletődöttnek, egyszer sem játszottak alárendelt szerepet, sőt. És emlékezhetünk, az azonos felállásban lejátszott legutóbbi derbin, két esztendeje csak a hallatlan szerencsének köszönhette a Fejér megyei „szupercsapat”, hogy nem tréfálta meg az akkor a mainál gyengébbnek tartott DVTK.
Videoton – DVTK, 2011. augusztus 6., szombat, este 8 óra. (Élőben közvetíti a Sport 1 televízió.)
