Budapest VII. kerülete azaz Erzsébetváros, a pesti zsinagógától egészen a Városligetig nyújtózik. Szélességét viszont mindössze a Király (volt Majakovszkij) és a Rákóczi út hét-nyolc perc alatt legyalogolható távolsága jelenti – talán ezért is a főváros legkisebb kerülete.
Alsó része az izraelita negyed, a volt 1945-ös gettó. A Városliget felé húzódó „bérház-erdő” viszont legalább ennyi történelmet-kultúrát rejt.
Színeszek, hírességek kedvelt lakhelye volt ez a városrész; majd hogy nem szomszédságban éltek itt Csákányi László, Kibédi Ervin és Antal Imre. Történetünk hőse nem messze lakott tőlük, egészen biztosan személyes ismeretség fűzte a három géniuszhoz, mint ahogy mindenki ismerte őt szűkebb és tágabb környezetében egyaránt. Viszont nagyjainkkal ellentétben ő – hasonlóan a mai celebekhez – nem csinált semmi különöset…azaz, pont hogy nagyon is különös dolgokat művelt.
A sors cinizmusa, hogy mérnökként – mely szakmából diplomát szerzett – nagy valószínűséggel nem vált volna ennyire ismertté, mint bolondságai okán. Kováts Kriszta színész-énekesnőnk is megénekelte őt, és szerepelt Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmjében, természetesen saját magát alakítva.
„Ő Gyuri, a Gyuri, a Füttyös Gyuri” – ahogy az említett dal jól ismert refrénje harsog. Minden reggel kilépett azon a bizonyos Dembinszky utcai bérház kapuján, ahol édesanyjával élt – hiszen önmagáról gondoskodni képtelen volt. Évtizedeken keresztül nyughatatlanul bolygó kísértetként járta a várost egy naponta megvásárolt, de soha el nem olvasott összetekert újsággal kezében. A napilappal szorgalmasan csapkodott ide-oda, „áldozatul ejtve” lehúzott rolókat, parkoló autókat, és – ami által a leghíresebb lett – női hátsókat. Mindeközben össze-vissza fütyörészett, nyilvánvalóan erről kapta „vezetéknevét”. Hogy mi állt személyazonosságiában, arról csak találgathatunk: valaki biztos benne, hogy Téglás Jánosnak hívták, de a facebookos emlékoldal Szabó Györgyként nevezi.
Egyéb különös szokásoknak is hódolt. Minden nap bejárt egy környékbeli fodrász-üzletbe, ahol végigcsapdosta a búrákat, majd a vendégeket – mai szlenggel élve – lelejmolta. Ki tudja, mire volt jó ez a kis pénz a számára, mindenesetre italra nem költött, mivel ha szomjas volt, belépett a legközelebbi presszóba, és nemes egyszerűséggel kiitta minden látószögébe került pohár tartalmát, ha azt gazdája nem óvta elég elővigyázatosan. Minden ízlett neki, nem utazott kifejezetten alkoholra.
Nap mint nap hatalmas távolságokat járt be, néha egy-egy megállót járművel is megtéve. A trolin például a régebbi járművek hátsó részéről lelógó létrán kapaszkodva.
Bár viselt dolgai néha félelmetesen különösek voltak, soha nem vált agresszívvé, erőszakossá. A hölgyek esetében sem ment tovább a mindegyiküknek kijáró fenékre vágásnál. Viszont nem zavartatta magát, ha az illető nem volt egyedül. Volt, hogy fenyegetésben, sőt (bocsánat) herénrugásban is részesült, de nincs arról semmiféle információ, hogy ezeket a negatív gesztusokat (termetes mivolta dacára) bármikor is viszonozta volna. Legtöbbször azonban tartózkodott valaki a közelben a számosak közül, aki ismerte Gyurit, hogy elmagyarázza a felháborodott hölgyeknek és uraknak, voltaképpen kit is tisztelhetnek bolondos személyében.
Érdekes, hogy realitás-érzéke nem hagyta el egészen; például a már említett film forgatási jeleneteire mindig pontosan, ápoltan érkezett, a rendezői utasításokat pedig profi módon követte (információk a rendező úr egyik nyilatkozatából).
A lipótmezei „sárga házban” is vendégeskedett egy rövid ideig; állítólag itt hallotta meg Kováts Kriszta róla szóló dalát, és elmondása szerint nagy-nagy büszkeség töltötte el ekkor a szívét.
Füttyös Gyurit mókás figuraként tartották számon, ahogy elmaradhatatlan svájci sapkájában, és szárnyként lobogó kabátjában rótta különös köreit. A Budapesti Galéria egyik munkatársa a legolvasottabb napilapban kezdeményezte egy hősünkről mintázott szobor állítását, mivel kevés a fővárosban a vidám köztéri műalkotás. Azonban, mint ahogy oly sok esetben lenni szokott, a vidám történet kulisszái mögött tragédia rejtezik.
Nyomozásunk eredményeképpen több forrásból is megerősítést nyert az információ, mely szerint a fiatal mérnök az 1956-os harcok kereszttüzében éppen egy sebesült embertársát próbálta menteni a Móricz Zsigmond körtéren, amikor egy gránát robbant közelükben. Az észveszejtő hang és a légnyomás hatására vált Téglás János mérnök és életmentő HŐS –Füttyös Gyurivá.
Végtelen útjai során tisztább pillanataiban gyakorta panaszkodott a járókelőnek a robbanás hangjaira, amelyek állandó jelleggel kísérték. Libbenő kabátja és állandó sietése tehát valójában menekülés jele volt. Betegsége a Keleti Pályaudvar közelében fordult végzetességé egy agyvérzés által. Ekkor nyughatatlan lelke minden eddiginél messzebbre jutott, de persze nem az ott állomásozó vonatok segítségével.
Másfél évtizede lakója egy olyan „városnak”, ahová a háborús hangok nem hallatszanak fel – de azért nyilván ott is nyilván megpaskolja a Mennyei Hírharsona aznapi számával az angyalkák fenekét. A szobor pedig itt lent…hát persze, hogy jár neki! Vagy azért, mert embertársát egészsége feláldozásával mentő hős volt, vagy csak egyszerűen azért, mert egy kis szint vitt a szürke városi életbe, és lakóinak szívébe.
Villax Richard
