2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Dinnyeszövetség: sérelmezik az Aldi és a CBA üzletpolitikáját
dinnye

Dinnyeszövetség: sérelmezik az Aldi és a CBA üzletpolitikáját

A Magyar Dinnyeszövetség sérelmezi az Aldi és a CBA üzletláncok által követett üzletpolitikát, amely nyomán Simonka György, a dinnyeszövetség elnöke szerint jelentős kár éri a magyar termelőket. A dinnyeszövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a két áruházlánc nagyon alacsony – 35 forintos kilónkénti – fogyasztói áron árulja a görögdinnyét, amely véleménye szerint annyira alacsony, hogy az akár kimerítheti a beszerzési ár alatti értékesítést is.

A szakember szerint ugyanis 45 forintos kilogrammonkénti fogyasztói ár alatt gyakorlatilag nem lehet értékesíteni a kiskereskedelemben a magyar dinnyét, mivel a felvásárlási ár nettó értékben számolva 25 forint körül mozog, és erre kilogrammonként még mintegy 7-8 forint szállítási költséget is rá kell számolni.

Ezért Simonka György jelezte, hogy a Magyar Dinnyeszövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) képviselői közösen bejelentést tesz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál, továbbá a fogyasztóvédelmi hatóságnál annak érdekében, hogy vizsgálják ki az ügyet. Emellett kérik a kormányt, hogy állítson fel az eset kivizsgálására egy vizsgálóbizottságot és az Országgyűlés szakbizottságait is ugyanerre kérik.

Simonka György ugyanakkor jelezte azt is, hogy voltak olyan áruházláncok, mint például a Tesco, az Auchan, vagy a Metro, amely a múlt héten – annak ellenére, hogy igen nagy volt a kínálat dinnyéből – nem vitték a kilónkénti árat 50 forint alá, 59-69 forintért adták kilogrammonként a dinnyét.

A Magyar Dinnyeszövetség elnöke úgy véli, hogy a magyar dinnyetermelők csak akkor maradhatnak talpon, ha tisztességes árat kapnak megtermelt árujukért. Simonka György jelezte, hogy tudomása szerint más országban nem lehet, vagy nem szokás visszaélni a termelők esetlegesen kiszolgáltatott helyzetével.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

GRÜK: Tehetség, erkölcs, siker
Díjazott: Kárfelvétel.com Kft. Közel egykorú a két klub, és már harmadik éve tart a közösen kialakított jó kapcsolat a Rotary Club Gödöllő Egye…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés