Gerendás Péter: (Részlet) „Nagyon nehezen tudok szigorú lenni – nem tudok igazán haragudni. Minden alkalommal, amikor felemelem a szavam, a röhögés határán állok – nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne nevessek. Néha nem is tudom megállni, és akkor a gyerek nem tudja, hogy most mi van. A gyermeknevelésben talán az a legnehezebb, hogy az ember megtalálja a középutat – következetes legyen, de mégis megértő, engedékeny legyen, de ugyanakkor szigorú is.
A hétköznapi dolgokban állandó döntés helyzetben van az ember – nincs más, aki helyette döntést hozzon -, és ez nagyon nehéz. Legtöbbször az ember nem tudja, maga is kételkedik, hogy most jó döntést hoztam, vagy nem – meg kéne szidnom a gyereket, vagy inkább meg kéne ölelgetnem. Mindig lelkiismeretfurdalást érzek, ha megdorgálom a gyereket, és utána mindig bocsánatot kérek, ami persze megint egy hiba. Nem tudok mást tenni, mert megsajnálom, és nem akarom, hogy azt érezze: amiért kiabáltam vele, én már nem szeretem őt. Mindig mondom neki, hogy tudod, én nagyon szeretlek téged akkor is, ha ilyen gazember vagy.
Ha valamilyen tanácsot mondhatok: Ha a gyerek elkövet valamit, nem szabad az embernek borzalmasan görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy a földbe döngöli a gyereket, hanem legyen az embernek ahhoz ereje, hogy utána meg is nyugtassa, megvigasztalja. Életre szóló, mindenféle fóbiákat össze lehet szedni, ha a gyereket gyermekkorban valami olyan trauma éri, amikor a szülő nem próbálja meg ezeket a szálakat elvarrni.
Akkor tudnék jó apa lenni, ha minden gyerekre fejenként jutna 2 óra – amit csak vele töltök -, de ezt nem tudom megoldani. Kilencszer kettő, az tizennyolc, és ennyi órát az ember nem tud eltölteni a gyerekeivel, sajnos.
A példa ragadós – nagyon fontos az, hogy mit látnak a gyerekek maguk előtt. Számomra a legfontosabb, hogy ne a külsőségek legyenek a meghatározók, hanem az érzelmek, az intellektus. Nem nézünk például tv-t, és ez jó is, ha így marad.”
{module Forrás sztárportré}
