2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kisvállalkozók vállára rakja az egykulcsos adó terheit a kormány
royal_magazin_PNG

Kisvállalkozók vállára rakja az egykulcsos adó terheit a kormány

Mint ismeretes, a héten fideszes képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be, melyben az egykulcsos adó bevezetése miatt csökkenő nettó bérek kötelező megemelését kezdeményezik. A vállalkozóknak a kormányrendeletben meghatározott, „elvárt mértékben” lenne kötelező meglépniük a béremelést. A kormány tehát nem tesz egyebet, mint a piacgazdaság működésébe durván beavatkozva az „agyontámogatott” kis- és középvállalkozásokkal fizetteti meg elhibázott adórendszerének drámai következményeit.

Hosszú hónapok hiábavaló ötletelése után kiderült az is, hogy nem megalakul meg a Rogán Antal által favorizált bérkommandó sem, ehelyett a kormányzati tervek szerint az adóhivatalba beolvadó munkaügyi ellenőrök fogják vizsgálni, hogy a vállalkozások kinyögték-e a kétharmados fülkeforradalom újabb hadisarcát.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul szüntesse meg a költségvetés számára éves szinten 500 milliárd forintos bevételkiesést jelentő egykulcsos adórendszert és hagyjon fel az olyan gazdaságpolitikai ballépésekkel, amelyek a magyar kisvállalkozásokkal fizetteti meg az elhibázott gazdaságpolitika egyre súlyosabb következményeit.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!