„Tán nincs olyan polgára széles e hazának, akit ifjonc korában –
osztálykirándulás keretében – ne szállítottak volna fel Budapestre, és ott
ne hajtottak volna be a Hősök terén terpeszkedő Szépművészeti Múzeumba.
Valljuk be: akkoriban minket aligha a szebbnél szebb festmények érdekeltek,
sokkal inkább a múzeum egyiptomi részlege. És hát persze, hogy nem az ókori
birodalmakról való minél hitelesebb információk begyűjtése volt magasztos
célunk, ennél jóval bárdolatlanabbak voltunk: sehol másutt nem láthattunk
„hullát”, csak itt. „
„A „hullák” – vagyis a múmiák közül – egyik teljesen ki volt csomagolva
„fáslijából”, amíg másikuknak csupán arca látszott, ketten pedig
bebugyolálva állták kíváncsi tekintetünket. „
„Borzongtunk: mi lesz ha „ezek” csak úgy hirtelenjében életre kelnek? „
„Nos, hiába kacag felnőttkori énünk: ez most – még ha átvitt értelemben is –
megtörténik. „
* *
A múmiák eredetileg egyszerűen csak olyan holttestek (emberi, esetleg állati
tetemek) voltak, melyekben valamilyen oknál fogva megállt, vagy meg sem
indult a bomlás folyamata. Ez az ok leggyakrabban a száraz környezet, ahol a
lebontó szervezetek nem jutottak elég nedvességhez, ezért nem tudták
munkájukat elvégezni.
Az ókori egyiptomiak ezt a történést a sivatag homokjába beleásott sírok
kapcsán tapasztalták meg, majd később mesterségesen idézték elő a
mumifikálódás folyamatát. Ez egy rendkívül bonyolult eljárás volt mindenféle
növényi „kenceficék” segítségével. De mindenek előtt a gyorsan romlásnak
induló belső szerveket távolították el a halottból – az agyat például az
orron át – majd az alak megtartása végett mindenféle holmikat –
gyógynövényes vásznat, szalmát – helyeztek el a testüregben.
A régi Egyiptom népe – hasonlóan a többi ókori nemzetséghez – elég
gyakorlatias túlvilágot képzeltek maguk elé, ahol az elhunyt ugyanúgy
étkezik, használja minden napos tárgyait – vagy éppen a testét. Muszáj volt
tehát mindezeket épségben megőrizniük.
Legelőször csak a Fáraókat, majd később már minden valamire való embert
mumifikáltak. Olyannyira sok esetben, hogy megtörtént az is már az új
korban, hogy – rendkívül barbár módon – a Szahara homokjából előkerülő
múmiákkal fűtötték a mozdonyokat.
Ma már persze mint a múlt korona-tanúira tekintünk e hajdan élt emberekre.
Pontosan ezért kezdték el „faggatni” korunk legfejlettebb technikájának
segítségével a Budapest Múmia Projekt elnevezésű kutatás résztvevői a négy
„gyerekkori barátunkat”. Az eredményről június 9.-ei nyitással adnak számot
a Szépművészeti Múzeum falai között.
Nem lelőve a poént, talán néhány dolgot elárulhatunk előre.
Arc-rekonstrukciónak köszönhetően látni fogjuk, hogyan festett *Hortesznaht*,
a tragikusan fiatalon elhalálozott egyiptomi leány, és megtudhatjuk, hogy
szegény *Rer* (szintén egy hölgy) lezuhanhatott valahonnét, hiszen
mindez-idáig csak a múmia-pólya tartotta össze agyonzúzott testét.
Magyarázatot kaphatunk, hogy miért kapta egy másik hajdan-volt embertársunk
a „szombathelyi múmia” becenevet. Annak ellenére, hogy ő is Egyiptomban élte
világát, a többiekhez hasonlóan Krisztus előtt néhány száz évvel.
Aki még az október 23.-ai nemzeti ünnepünk előtt Budapestre látogat, ne
feledkezzen meg róla, hogy lehetőség van megismerni négy, több ezer évvel
ezelőtti sorsot, és ezeken keresztül egy teljes ókori birodalom mitikus
történetét!
Villax Richárd
