2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Rendhagyó irodalom óra

Rendhagyó irodalom óra

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium 10.osztályának rendhagyó irodalomórára csöngettek be az Ünnepi Könyvhét alkalmából az iskola könyvtárába.

Szádeczki Zoltán Tanár Úr állt a jelképes katedrán, és az egykori „földesista” diák, Némethi Lajos most megjelent könyvét mutatta be. „Vakaró” címmel jelent meg a könyv, s jelen volt a kötet főszereplője, Varga Rudolf is,- szintén egykori diákja az alma maternek –  valamint a grafikák megrajzolója Pataki János is.
A kötet a Herendi 2004 kiadó gondozásában jelent meg, „kiegészítés Varga Rudolf életművéhez” alcímmel.
„Akik emlékeznek még az Őrangyal a pokolban, valamint a Varga Rudolf hatvanadik születésnapja alkalmából összeállított Szám-vetés című kötetünkre,azokat-minden bizonnyal-sikerült kíváncsivá tennünk egy gazdag, ezáltal vélhetően maradandó, de mindenképpen izgalmas életpálya, életmű iránt.”-írja ajánlásában a szerző.
A rendhagyó irodalom órán persze diákok előadásában hallhattunk Varga Rudolf verseiből is a „Vakaró”-ból vett idézetek mellett. A kötet a teljesség igénye nélkül gyűjti össze a leveleket, recenziókat, kritikákat, riportokat, interjúkat 1972-től napjainkig.

S, hogy miért lett a címe Vakaró? A címet maga Varga Rudolf adta,mert mint az irodalom órán is idézett kis beszélgetésből kiderült, náluk otthon,így nevezték azt a parányi cipót, amelyhez a hozzávalót a liszteshombár maradékából gyúrta Édesanyja, vagy nagyanyja, s a nagy kenyerek mellett a kemencében sütötte ki a gyerekeknek.
Az idézetek, versek egyszer csak elfogytak, az irodalom óra véget ért, de a kötetet a könyvesboltok polcain megtalálhatják mindazok, akik kíváncsiak egy gazdag életút ilyetén állomásaira is.
OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp