2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ismét nagyot szólt a Rendőr-Rock!

Ismét nagyot szólt a Rendőr-Rock!

Teltház előtt mutatta be a Miskolci Művészetek Házában immár második,
saját szerzeményű musicalét Albert Tamás r. őrnagy a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója által
vezetett Musical Műhely Miskolc (MMM) társulata.

ZÉTA és a Hunok csatája
Az MMM Noé bárkája című nagy sikerű darabjuk előadás-sorozata után sem
pihentek, hanem új művet alkottak, amelyet az ősbemutatón nagy sikerrel
adtak elő Miskolcon. A társulat Gárdonyi Gáza: Zéta című művét dolgozta
fel két felvonásos musicalben. A mű a hunok világába, Atilla fejedelem
udvarába kalauzolta el az érdeklődőket. A darab Zéta, a görög rabszolga
életének történetét dolgozza fel. Az előadás egy szerelmi háromszög
köré épül, így mutatva be a hunok életét, Zéta hányatott sorsát, az
emberi lélek láthatatlanságát. A ZÉTA színes zenei világa, a felcsendülő
dallamok, a kimunkált prozódia, a magával ragadó tánckoreográfia, és a
csipetnyi humor elnyerte a közönség tetszését.

Érdemes figyelemmel követni a feltörekvő, és egyre népszerűbb csapatot,
hiszen tagjai között igen tehetséges énekesek, táncosok, színészpalánták
bontogatják szárnyaikat. Albert Tamás, a Musical Műhely Miskolc elnöke
és egyben zeneszerzője szívén viseli a csapat fiatal tehetségeinek
sorsát, folyamatos felvételt és fellépési lehetőséget kíván biztosítani
a műhely tagjainak és az újonnan érkezőknek is.

Az ősbemutatót követően a társulat a közel jövőben újabb előadásokat
tervez Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében.

Információs háttér:
A musicalt kidolgozott hang és fénytechnika kíséri, a nézők dinamikus
és ötletgazdag tánckoreográfiát élvezhetnek, nem kevesebb mint 50
szereplővel, mindezt kiváló rendezésben. A darabban 24 dal csendül fel
különböző stílusokban, de a fő vonalat a dallamos rock zene
képviseli. A darab érdekessége, hogy a zeneszerző nyomozó mellett a
felesége és kislánya is szerepel a musicalben.

Zeneszerző: Albert Tamás
A dallamok ,,megálmodója”: Balogh Fruzsina
Dalszövegek, forgatókönyv: Trencsánszky Krisztina
Koreográfus: F. Lőrincz Krisztina
Énektanár: Hircsu Angelika
Jelmez: Székely Tünde
Rendező: Püspöki Péter

További információk:
web: www. musicalmuhely.hu
B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp