Készülődés! Interjú Lukács Lászlóval (Tankcsapda) és Bérczesi Robival (Hiperkarma).
A június közepi kétnapos Világveleje Nyár 2011 előkészületei már nagyban zajlanak: méretre szabták a nagyszínpad fáit, megrendelték a sört, besorszámozták a jegyeket és karszalagokat. Kérdés, hogy állnak a fellépők? Az alábbiakban a fesztivál két sztárzenekara, a Tankcsapda és a Hiperkarma egy-egy frontembere nyilatkozik az eseményről, előkészületeikről, múltról s jövendőről.
Mi jut eszetekbe az Orczy Parkról, jártatok/játszottatok-e már ott?
Lukács László: Bevallom őszintén, nem jártam még ott, így aztán ez egy okkal több, hogy várjam a bulit!
Bérczesi Róbert: Szeretem az Orczy Parkot, először 1999-ben játszottam ott az akkori zenekarommal, a BlaBlával, a Tószínpadon, és nagyon hangulatosnak találtam a helyszínt. Sziklák a színpad körül, mögötte fák, dombok, szemben vele egy tó…, szóval tetszett a hely, meg a koncertről is kellemes emlékeim vannak, akkor ismertem meg a későbbi szerelmemet. Aztán annak vége lett, meg a BlaBlának is, és úgy kábé 2003-2004 táján megint felléptünk ugyanott, csak akkor már a Hiperkarmával. Az se volt rossz koncert, bár akkor már eléggé szét voltam esve. Mindenesetre jót buliztunk, az biztos.
Inkább nyári, vagy inkább téli buli kedvelő vagy? Füstös kocsma vagy sörpad a lugasban?
Lukács: Mindkét verziónak megvan a maga jó és rossz oldala. Mondjuk, a meleg időt és a napfényt jobban bírom, mint a sötét és hideg telet, de mindegy hogy nyár vagy tél, szabad vagy zárt hely, a BULI a lényeg! Ha az jó, akkor gyakorlatilag mindegy a hely(szín).
Bérczesi: Ez is-az is lehet jó. Függ a kocsmától, a lugastól, a társaságtól, a hangulatomtól, meg még ezer más dologtól, de ha választani kell, a lugas jobban hangzik a füstnél. 🙂
A kétnapos fesztivál húzónevei ti vagytok. Mennyire ismeritek a másik munkásságát, szeretitek-e egymás dalait, játszottatok-e már együtt?
Lukács: Bérczesi Robi dolgait már a Hiperkarma előtti időkből, még a Blabla idejéből ismerem és kedvelem! Sőt, annak a lemeznek a dalait már demo verzióban is ismertem! Biztosan volt már közös fesztiválbulink, bár így konkrétan nem emlékszem rá, de arra igen, hogy egy alkalommal a Junkies frontember Szekeres Andrisnál egy elég húzós kis éjszakát töltöttünk együtt! :o)
Bérczesi: Kispálos voltam gimiben, de a második kedvencem a Tankcsapda volt. Először Komlón láttam őket, még az elején voltak, kábé kétszáz embernek zúztak a klubban. Megvettem a Legjobb méreg című kazijukat, és sokat hallgattam. Aztán utána a Hazudós Zenekarok Fesztiválján néztem meg a koncertjüket, a pécsi állomáson, ott már volt közönségük rendesen. Amúgy Kispál meg PUF is volt, ők hárman nevezték el magukat Hazudós zenekaroknak. 🙂 Mikor Pestre költöztem, rendszeresen megnéztem a szokásos májusi Pecsa szabadtéri bulijaikat, aztán mikor később személyesen is megismertem őket, még sokkal jobban megkedveltem a bandát. Azóta sok fesztiválon játszottunk együtt, igazán nagyok lettek és büszke vagyok a sikereikre. Megcsinálták. Ráadásul a legújabb dalaik is baromi jók, ha nem jobbak, mint a régiek. Még anyukámnak is tetszenek a számaik, idézget belőlük.
A hiperkarmáról annyit, hogy ahogy én látom ezt a zenekart, afféle kakukktojás a magyar zenei életben, ismerik is meg nem is. De jól van ez így, már megszoktam, sőt, valószínűleg tudat alatt így is terveztem.
Mekkora a készülődés a fesztivál és a visszatérő koncert előtt? Heti hány próba zajlik és milyen a hangulat?
Bérczesi: Heti egy alkalommal szoktunk összejönni egy-egy kiadós próbára. A mostani, ami jövő hét kedden lesz, ez lesz a tizennyolcadik. A hangulat a régi, sőt, még jobbnak is mondanám, hiszen végre igazán egy hullámhosszon tudok lenni a többiekkel, nem homályosítják el az agyamat a mindenféle „aljzószarok”. Meg zenészként is mindannyian sokat fejlődtünk az elmúlt négy év során, mindenki kipróbálhatta magát más projektekben is, és ez jót tett a zenekarnak.
Azt beszéltük meg a zenekarral, hogy ezen a nyáron a próbákra, az új dalok összerakására fektetjük a fő hangsúlyt, és egyelőre kevésbé a koncertezésre. Azt majd csak akkor, ha kész lesz az új lemez. A dalok meg vannak írva, több verzióban is, azokat próbálgatjuk, melyik téma után melyik szól jobban, melyik emeli – vagy ahol éppen kell – fogja vissza a dalt. A visszatérő koncerten mindjárt el is játszunk négy új számot, kipróbáljuk őket, hogyan működnek színpadon. Aztán dolgozunk rajtuk tovább, akár jammelgetve, akár az adott dal alapszerkezetéből kiindulva.
Nálatok várható-e valami meglepetés, mi ennek a turnénak a különlegessége?
Lukács: Az a helyzet hogy mivel ez egy egyszerű rockandroll banda, nem hiszem, hogy nekünk a spanyolviasz felfedezésével kéne foglalkoznunk. Azt hiszem a közönség és mi azért szeretjük egymást, mert nincsenek erőltetett poénok, úgynevezett „meglepetések” vagy „sztárvendégek” amik csak azért vannak hogy a plakátra ki lehessen írni. Ezzel együtt persze mindig igyekszünk megújulni, de úgy, hogy közben megmaradjunk Tankcsapdának.
A Hiperkarma hosszabb pihenő után éledt most újra. Előfordult-e már a TCS történetében is hasonló leállás?
Lukács: Nem, nálunk az elmúlt huszonkét év gyakorlatilag folyamatos volt. Az is igaz persze hogy volt néhány pár hónapos koncertmentes időszak, de ez alatt is mindig folyt a háttérmunka, szóval mi évekre soha nem tűntünk el.
Robi, neked mi hiányzott leginkább a csendespihenő alatt?
Bérczesi: Legjobban a családom hiányzott. Nagyon mélyre kerültem, és akárhányszor megpróbáltam felvenni velük a kapcsolatot, találkoztunk, beszélgettünk, de mindig veszekedés lett a vége, aminek száz százalékig én voltam a kiváltója. Nagyon mélyen voltam lelkileg és fizikailag is, egyszerűen nem lehetett velem kommunikálni, ezért inkább bezárkóztam, és igyekeztem minél távolabb tartani magamat azoktól az emberektől, akiket a legjobban szeretek, csak hogy ne bántsam meg őket. Közben meg persze hiányoztak és én is nekik, tudom. Ettől még nehezebb volt. De ezeknek az időknek vége, benőtt a fejem lágya, ahogy mondani szokták, megértettem a lényeget. Persze mindemellett a zenésztársak, a próbaterem, maga a zenélés és a közönség is hiányoztak. Távol kerültem mindentől, mélyen magamba. Egy idő után csak magaddal beszélgetni szörnyen unalmassá tud válni…
De most hirtelen minden beindult körülötted. Újra összeállt a Hiperkarma, egyre többet koncerteztek a Barikákkal, és megjelenik a régóta halogatott szólóanyagod is. Ezek egymás következményei, vagy egyszerűen véletlen egybeesés?
Bérczesi: Párhuzamosan történtek a dolgok. A Biorobot, amit Nemes Andrissal alapítottunk, adott egy kezdőlöketet, egy kedvet, vagy akár mondhatjuk úgy is, hogy bizonyítási vágyat a zenéléshez. A Barikák pedig egy abszolút spontán, baráti körből házibulin összeverbuválódott csapat, ott minden erőlködés nélkül jöttek a dolgok. Persze, azért nem csak úgy maguktól. Amint azt éreztük, hogy amit poénból elkezdtünk csinálni, az akár komolyan is jó lehet, elkezdtünk dolgozni az ötleteken, komolyabban kezdtük venni a próbákat. És még így, komolyan véve is laza maradt az egész, ami nagyon jó. A feldolgozáslemezről csak annyit, hogy már 5-6 éve tervezem, hogy rögzítem, azóta gyűjtöttem hozzá a dalokat, és mostanra jutottam el odáig, hogy én is meg a lemezanyag is megérettünk a felvételre. A lemez május 30-án fog megjelenni, ez a nap egybeesik a lemezbemutató napjával, és aki eljön a koncertre, – ami természetesen a Gödör Klubban lesz 🙂 – az a jegye mellé egy sorszámozott és dedikált műsoros CD-t is kap ajándékba az Én meg az Ének: emléxel? című lemezéből.
A jövőben is mindenképpen zenészként képzeled el magad, vagy van valami polgári szakma, ami a későbbiekben szóba jöhet..?
Lukács: Vannak ugyan hobbik az életemben, de hivatásszerűen nem hiszem, hogy valaha is mást csinálnék. Világ életemben, mióta az eszemet tudom, ez érdekelt, ezt is csináltam mindig és azt hiszem ez már így is marad…
Bérczesi: Húsz éve fogtam először gitárt a kezembe, és gyakorlatilag azóta a gitárommal együtt töltöttem el az időm javarészét. Ez nem hiszem, hogy változni fog, de ha egyszer mégis belefognék valami másba, a gitározás-éneklés akkor is megmaradna, ha másért nem, csak úgy, nekem.
VV
