2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Ahogy vártunk: tizenhárom plusz egy
9246-ahogy-vartunk-tizenharom-plusz-egy-01

Ahogy vártunk: tizenhárom plusz egy

És egyre biztosabb, hogy ez az adat tényleg a telitalálatot jelenti a Diósgyőr számára. Még ha nem is lenne meg végül a százszázalékos tavasz, az aranyérmet, az NB II-es bajnoki címet és a feljutást aligha veheti már el bárki a miskolci klubtól.

 

Sorozatban tizennegyedszer volt alkalma szombaton este kilenc óra tájban megnyert mérkőzést ünnepelni a DVTK-drukkereknek, beleértve persze a hazai és idegenbeli sikereket is, sőt, a tavaszt megelőzően két őszi mérkőzést is. De hogy fokozzuk: még a fél 8-as Andrássy úti kezdéshez képest másfél-két órát sem kellett várni az örömkitörésre, hiszen a 6. percben elért, majd a második percben szerzett második hazai gólt követően nyilvánvaló volt: az Avasalján marad a három pont, és folytatódik a – nem túlzás – világraszóló diadalsorozat.

 

(forrás: sfstats.net)

 

Természetesen az „örökké elégedetlen” fanok jórésze azt várja-reméli, hogy a szuper széria még tovább tart, ami bár nem létkérdés a fent említett célok elérése tekintetében, de valóban jól festene. Egyrészt mert a következő rangadó helyszíne – most vasárnap – Mezőkövesd, tehát a bajnokság ezüstérmére hajtó egyik borsodi rivális otthona, ahova garantáltan több ezres létszámban utaznak majd el a piros-fehér hívek. Másrészt mert az ottani győzelemmel a számítgatások szerint meg is lenne az arany. (Az elsőszámú üldözőnek tartott Nyíregyháza immár behozhatatlanul lemaradna.)

Tehát: népünnepély Kövesden, majd Miskolcon vasárnap este-éjjel – avagy népünnepély egy hétre rá, ismét hazai környezetben, a Ceglédet fogadva, akár így akár úgy, alighanem idényrekordot döntve a nézőszámban. Talán országos szinte, az elsőosztályt is beleértve…

 

A tények kedvéért a mögöttünk hagyott Böszörmény meccs legfontosabb adatai: gólszerzők Garnát Balázs és Jose Luque kettő-kettő találattal. Benczés Miklós vezetőedző meccs utáni értékelését pedig imígyen idézi a hivatalos klubhonlap: – Úgy érzem, végig nagyon jól játszottunk! A második félidőben annyira élveztük a játékot, hogy a gólszerzésről megfeledkeztünk.

 

B.A.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!