Portré a roma kultúráról!
(Részlet) Bangó Margit: „Magyarországon a cigányságnak több rétege van, illetve a kasztok. Romungrók – ez vagyok én -, akiket magyar-cigányoknak mondanak a cigányok is, akik beszélik a nyelvet. Mi nem beszéljük a nyelvet. A romungró nagy része muzsikus társadalom. Elsősorban a lovárok, és a beások beszélik a nyelvet. Én csak úgy beszélek cigányul, mint angolul, vagy németül – tehát konyhanyelven.
Bármilyen gond, vagy probléma van a családban, abban a pillanatban összeröffen mindenki. Nem szavakban, hanem a cselekedetekben bizonyul meg sokszor a szeretet, a segítség, és az összetartás. Mondok rá egy olyan példát, ami nemrég nálunk történt meg:
Nem titok, hogy régen nagyon beteg voltam, mellrákom volt. Kemoterápia előtt jött az orvosom és mondta: Margitkám, jöjjön valaki érted, vigyenek ki a kórházból, a gyönyörű hajadat le kell vágni, mert a kemoterápiától el fog hullani. Jött a kislányom, elvitt a fodrászhoz, levágták a hajamat. Ez megrendített, mert a hajamban éreztem az erőmet, mindig csodaszép volt. Rövid hajjal visszamentem a kórházba, kicsit elkeseredve, de aztán vigasztalódtam az evangéliumból – onnan mindig megkaptam, és megkapom az erőt. Lényeg a lényeg, hogy nagyon-nagyon bántott a rövid haj, soha életemben nem volt fiú frizurám. Másnap reggel a két húgom megjelent a kórházban, ugyanolyan rövid frizurával. Mindkettőjüknek hosszú haja volt, és jöttek viccelődve, mondták: Nem csak te divatolsz, hanem mi is. Rám jött a sírás, sírva nevettem.”
(Részlet) Bódi Guszti: „A roma emberek – pár kivétellel, mert mindenkit nem mondhatok -, alázatosak. Meg lehet velük fordítani a világot, csak tudni kell a nyelvükön beszélni. Baromira tudnak szeretni, ha valakit elfogadnak – legyen fehér, barna, vagy bármilyen bőrszínű – testvérként, illetve barátként kezelik. Egy komaság olyan, mint ha egy édes testvérről lenne szó.
Cigányul beszélő hajléktalant Magyarországon még nem láttam, illetve nem hallottam. Akármilyen rosszul viselkedik, akármilyen leépült emberről van szó, nem dobja ki, mert az övé, az ő családtagja. Ahol két ember tud enni, ott tud három is.
Az őseink is mindig feltalálták magukat. Apám mindig azt mondta, hogy a jég hátán is meg tud élni egy talpraesett roma ember. Foltozták a teknőt, eljártak faluról-falura, üzleteltek, vásárokba jártak, állatokkal foglalkoztak, kereskedtek – a legnehezebb esetben is mindig feltalálták magukat. Édesanyám nyolc gyereket felnevelt, és semmi nem volt neki probléma. Mindig csókolt, puszilt bennünket, mindig mosoly, vidámság volt az arcán, mikor látott minket. Mindig azt mondta az Édesapám, hogy egyenesen járjunk, mert a görbe út hosszabb.”
Molnár Szabolcs
