A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettessel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint május 18-án a délutáni órákban Edelény külterületén egy borház felújítása során, a használatban lévő
betonkeverő – eddig tisztázatlan körülmények között – megrázott egy ott munkát végzőt. A 49 éves rakacaszendi férfi vélhetően már a helyszínen elhalálozott. Kórházba szállítását követően az orvos már csak a halál bekövetkezését tudta megállapítani, majd ezután értesítette a rendőrséget.
A betonkeverő gépet a hatóság lefoglalta. A rendőrség a vizsgálatot szakértők bevonásával folytatja.
2025. július. 3. 19:26
Hét kutya – hat kölyök- és egy felnőtt tacskó – került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül, a nyári hőségben. Az állatokat a…