2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ősbemutató! Rendőr-rock: ZÉTA a nyomozó dallamain
9098-oesbemutato

Ősbemutató! Rendőr-rock: ZÉTA a nyomozó dallamain

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója társulatával újabb musicalt állított színpadra. A láthatatlan ember nyomán Zéta élete lesz látható.

Pontosan egy évvel ezelőtt adtuk hírül, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója Albert Tamás r. őrnagy által írt
„Noé Bárkája, avagy az özönvíz legendája” című musical ősbemutatóját
tartották Miskolcon a Művészetek Házában. A Musical Műhely Miskolc, a
közönségsikernek örvendő és szakmai körökben is elismert saját
szerzeményű musicaljének előadás- sorozatát követően új darabot
készített el és állít színpadra.

ZÉTA és a Hunok csatája

A ZÉTA címet viselő, szintén saját szerzeményű, két felvonásos új rock
musical a hunok világába, Attila hun fejedelem birodalmába kalauzolja a
nézőket. A darab Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember c. regénye nyomán
íródott, azonban nem Atillát állítja a középpontba, hanem Zéta a
görög rabszolga életének történetét. Az előadás egy szerelmi
háromszög köré épül, így mutatva be a hunok életét, Zéta hányatott
sorsát, az emberi lélek láthatatlanságát.

A darab zenei világa modern, változatos, magával ragadó, akárcsak az
elhangzó dalok szövegei, elmaradhatatlan humorral fűszerezve. Az
ősbemutató 2011. május 14-én, 18.00-órától lesz a Miskolci Művészetek
házában.

A musicalt kidolgozott hang és fénytechnika kíséri, a nézők dinamikus
és ötletgazdag tánckoreográfiát élvezhetnek, nem kevesebb mint 50
szereplővel, mindezt kiváló rendezésben. A darabban 24 dal csendül fel
különböző stílusokban, de a fő vonalat a dallamos rock zene
képviseli. A darab érdekessége, hogy a zeneszerző nyomozó mellett a
felesége és kislánya is szerepel a musicalben.

Információs háttér:
Zeneszerző: Albert Tamás
A dallamok ,,megálmodója”: Balogh Fruzsina
Dalszövegek, forgatókönyv: Trencsánszky Krisztina
Koreográfus: F. Lőrincz Krisztina
Produkciós asszisztens: Albert Ági, Kovács Dóra
Énektanár: Hircsu Angelika
Jelmez: Székely Tünde
Rendező: Püspöki Péter

Az előadást témája, tartalmi mondani valója, színpadi megvalósítása
minden korosztály számára élvezetessé, szórakoztatóvá teszi. A Gárdonyi
Géza művét feldolgozó musical – nem utolsó sorban – kiváló lehetőséget
nyújt arra is, hogy a nézők a regény színpadi feldolgozása,
megjelenítése által plasztikusabb képet kapjanak a hunok életéről,
a regény cselekményéről, mindezt könnyen emészthető formában, mely így
kedvet adhat az irodalmi értéket képviselő mű elolvasásához is.

További információk:
web: www. musicalmuhely.hu
B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!