2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » „Ünnepeljük együtt Magyarország új Alaptörvényét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében!”
9002-unnepeljuk-egyutt-magyarorszag-uj-alaptorvenyet-borsod-abauj-zemplen-megyeben-01

„Ünnepeljük együtt Magyarország új Alaptörvényét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében!”

Ezzel a felhívással rendezett ünnepséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Miskolcon, a városháztéren, hogy a megyében élők közösen ünnepelhessék meg a néhány nappal ezelőtt kihirdetett új Alaptörvényt.

A kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak néptánc műsora után Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

 

Mint mondta: az esemény hangsúlya a közös ünneplésen van, hiszen több százan érkeztek a megye számos pontjáról. Az elnök úgy fogalmazott: noha közös ünnepeink mindig a múltat dicsérik, az Alaptörvény tiszteletére rendezett ünnepség a múltból táplálkozik ugyan, de a jelennek szól, és határozottan a jövőbe mutat.

Dr. Mengyi Roland hangsúlyozta: az új Alaptörvény nemzeti értékeinkből, és érdekeinkből indul ki, de azok érvényesítését a XXI. század együttműködő Európájában tartja lehetségesnek. Az Európai Unió alapjogi chartájára épít, továbblép ugyanakkor abban a tekintetben, hogy magában foglalja az egyén családjával, és közösségével szembeni felelősségét, és kötelezettségeit. Lezárta az átmenetiség 1989. október 23-a óta számított több mint két évtizedét.

Mint minden, úgy az Alaptörvény kijelentései is tettekben, cselekedetekben nyerik el értelmüket. A cselekedetek, tettek, döntések, amelyek az új Alkotmánnyal kezdődnek, mostantól számítanak. Merthogy, a munka java csak most kezdődik el az Országgyűlésben. Ez olyan munka lesz, amely az Alaptörvényre támaszkodva állítja Hazánkat fejlődési pályára – mondta Mengyi Roland.

„Mindent megteszünk azért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye felelősséggel kivegye részét a munkából, és hogy megyénk az újra naggyá váló hazánk zászlós hajója legyen!”- zárta gondolatait Dr. Mengyi Roland.

Ünnepi beszédében Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja felidézte: a Nemzeti Hitvallás első sora egyben a Himnusz első sora is: „Isten, áldd meg a magyart!”. Mint mondta: érdemes felidéznünk a Himnusz születésének időszakát, hiszen párhuzamot vonhatunk az 1848-as reformkori események, és a jelenkor törekvései között.

Úgy fogalmazott: az Alaptörvény megszületésének történelmi jelentősége van, hiszen elfogadásával új korszak kezdődött.

Emlékeztetett arra is, hogy az Alaptörvény születését konzultáció előzte meg, amely során az emberek kifejthették véleményüket számos fontos kérdésben.

A szónoklatokat követően a történelmi egyházak jelen lévő képviselői: Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke, Sándor Frigyes, a Borsod-Hevesi Egyházmegye evangélikus esperese, Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus kinevezett püspöke, valamint Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke kért áldást a Nemzetre, amelynek új Alaptörvénye született.

Dr. Mengyi Roland kötetlen beszélgetésre invitálta a résztvevőket, akik kézhez kaphatták a Nemzeti Hitvallás szövegét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!