2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Vigyázat vadveszély: hogy el ne „vaduljon” a helyzet!

Vigyázat vadveszély: hogy el ne „vaduljon” a helyzet!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye területének jelentős részét erdők borítják, ezért az utakon vadak megjelenésével is fokozottabban számolni kell a közlekedőknek. Az Encsi Rendőrkapitányság illetékességi területén például az elmúlt napokban több „vadbaleset” is történt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy főleg az erdős területekkel övezett utakon óvatosan és körültekintően vezessenek! Préda-tár

Az Encsi Rendőrkapitányság illetékességi területét több helyen összefüggő erdőrész veszi körül, illetve természeti környezete jó megélhetést biztosít a vadállomány számára, ennek köszönhetően az elmúlt napokban több „vadbaleset” is történt.

Encs és Méra elágazásában őzbak ugrott egy személygépkocsi elé, amelyben anyagi kár keletkezett. Egy másik esetben Novajidrány és Méra közötti útszakaszon szintén egy őzbak tévedt az útra. Az autó sofőrje nem tudta elkerülni az ütközést. A járműben több százezer forint kár keletkezett. Harmadsorban majd százezer forintos anyagi kárral járt egy jármű és egy őz találkozása az Ináncs és Forró közötti útszakaszon. Előfordult, hogy nyúl ugrott ki az útra Szikszó és Aszaló között. A gépjármű sofőrje az ütközés elkerülése érdekében félre rántotta a kormányt, aminek következtében egy villanyoszlopnak csapódott. Az autóban keletkezett kár elérte a 400 000 forintot.

Hogy el ne vaduljon a helyzet!

A „Vadveszélyt” jelzőtáblánál mindenképpen ajánlatos a jármű tempóján lassítani és úgymond „félszemmel” az út szélét fürkészni, hogy az esetleges veszélyhelyzeteket ki lehessen kerülni. Már egy kisebb vad elütése folytán is összetörhet a lámpabúra, sérülhet a lökhárító.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a vadveszélyes útszakaszokon hajtsanak lassabban és legyenek körültekintőbbek. Nem jelent tökéletes biztonságot, de az ilyen jellegű balesetek elkerülésében szerepet játszhat az úgynevezett vadsíp. Ezt a műanyag szerkezetet a gépjárművek elejére lehet felerősíteni. Lényege, hogy a szél hatására olyan sípoló hangot ad, mely a gépjárművezetőt nem zavarja, a vadat viszont elriaszthatja, illetve figyelmezteti a veszélyre.

Az Encsi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp