Eger/Szekeres Adrien: „Az oviban szinte minden képen ott vagyok, mert ha pöttyös szoknyában, és kendőben táncoltak, akkor én táncoltam. Ha nyuszi előadás volt, akkor én nyuszi voltam. Ha évszakokról szóló kis műsor volt, akkor én voltam a napocska. Tudták, hogy engem ki lehet állítani, és megtanulom akár a telefonkönyvet is, és elmondom ha kell. Első osztályos voltam, amikor bekerültem az énekkarba – ahova általában másodiktól jártak az emberek. Megtanítottak velem egy dalt – amiből én akkor ott nagyon keveset fogtam fel -, és énekeltem a szólót: Az árgyélus kismadár.
Mindig mindenben részt vettem, mindenhol ott voltam. Százféle szakkörre jártam, sportoltam, és mindent csináltam, amit csak lehetett. Bicikliztünk, ping-pongoztunk, szaladgáltunk, bújócskáztunk, teniszeztünk, fociztunk… A nyolcadikon laktunk – anyukám az ablakból belátta az egész környéket -, úgyhogy mindig tudtuk, hogy csak azon a részen szabad játszani.
Nagyon szép négy évet töltöttem Szentesen, ahol baromi gyorsan rájöttem, hogy nem vagyok színésznőnek való – abban sokkal többen, sokkal jobbak nálam. Nekem már a gimnáziumban is az volt a célom, hogy Olgi nénihez (Sík Olga) bekerüljek. Nem különböző főiskolákra készültem, hanem Olgi nénihez. Anyukám persze nem örült neki – mindenki azt gondolja, hogy a gimnázium után, az ő okos lánya, majd elmegy egyetemre, és mellette hobbizgat, énekelget, de majd kinövi. Nem így volt, én csak Olgi nénit gondoltam perspektívának. Meghallgatott, felvett, és nála tanultam 92-től, körülbelül 8 évig.”
Molnár Szabolcs
