2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nem ezt ígérték a tűzoltóknak!
royal_magazin_PNG

Nem ezt ígérték a tűzoltóknak!

A Jobbik felháborodásának ad hangot amiatt, hogy ígéretével ellentétben a kormány mégsem kívánja kifizetni a hivatásos tűzoltóknak az elmaradt túlóradíjakat. Ez derült ki ugyanis Kontrát Károly államtitkár nyilatkozatából, aki elmondta: a 6,5 milliárd forintot kitevő tételből mindössze 72 millió forintot finanszíroznak az állami költségvetésből. Ez azonban mindössze a parlamenti és repülőtéri tűzoltók túlóradíját jelenti. A maradék 6 milliárd 428 millió forintot az önkormányzatoknak kell majd kigazdálkodni a hivatásos tűzoltók túlórapénzére.

Ez – ismerve az önkormányzatok túlnyomó részének csődközeli helyzetét – nyilvánvalóan nem lehetséges, az önkormányzatok egészen egyszerűen nem fogják tudni előteremteni az ehhez szükséges forrásokat. Ezt az aggodalmát a Jobbik már korábban is jelezte a kormány felé, melyre akkor az a válasz érkezett, hogy a kormány kész kifizetni a tartozást a költségvetési tartalékok terhére. Az állam felelősség- és tehervállalása annál is inkább indokolt, mivel a túlóradíjakkal kapcsolatos kötelezettség az elmaradt EU-s jogharmonizáció miatt keletkezett. Ez nem önkormányzati, hanem állami mulasztás, ezért az anyagi felelősség is az államot terheli ciklusoktól és kormányváltásoktól függetlenül.

Miként a választási ígéreteit, úgy a túlóradíjak kifizetésére tett ígéretét is megszegni készül a Fidesz-KDNP, sorsukra hagyva az egyébként is minden eddigi kedvezménytől megfosztott tűzoltókat. A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul fizesse ki az életüket embertársaikért kockára tevő tűzoltók jogos juttatását!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!