2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 399 HUF
1 GBP 463 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Vége a peches tolvajok bűncselekmény sorozatának
royal_magazin_PNG

Vége a peches tolvajok bűncselekmény sorozatának

Nemcsak azért balszerencsés az a miskolci tolvajpáros, mert a rendőrök
elfogták őket, hanem azért is, mert bűncselekmények elkövetése során
többször felsültek.
A Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletére március 31-én a hajnali órákban
érkezett bejelentés szerint két férfi feltört egy autót a Győri kapuban.
A tolvajoknak esélyük sem volt a hat járőrautóval szemben, a rendőrök
elfogták őket, így nem tudtak semmit elvinni a járműből.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított 19, illetve 20 éves miskolci
férfiak elszámoltatásakor az adott gépkocsi feltörésen kívül további,
általuk elkövetett bűncselekményekre is fény derült. Az azt megelőző
éjjel három kisteherautót törtek fel, azonban semmit nem tudtak
elvinni a járművek rakterében ugyanis nem találtak semmi értékeset. Majd
egy miskolci vadászbolt kirakatát zúzták be kővel, hogy a kiszemelt
késekhez jussanak. Repült a nehéz kő, de nem okozott nagy kárt a
portálban, ezért a halef a kirakatban maradt. Továbbá a napokban egy
miskolctapolcai fánkos bódét is feltörtek, ahonnan élelmiszert loptak
el. Egy másik büfénél is próbálkoztak, de a riasztó megszólalása
menekülésre késztette őket. Még korábban egy miskolci
élelmiszerbolt kirakatát betörve jutottak cigarettához és
alkoholhoz.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást az
elkövetőkkel szemben.

A tolvajpáros idősebb tagja eleddig büntetlen előéletű, míg fiatalabb
társa már csalás, közokirat-hamisítás és lopás miatt volt büntetve,
legutolsó büntetését februárban kapta, s vele szemben elfogatóparancs
volt érvényben.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs
Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kamionban gurult a márkás kamu
Több mint 900 darab hamis márkajelzésű ruhát és táskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös a…
Tele a kocsi, üres a sztori
Bár a lakásban nem találtak tiltott árut, az udvaron parkoló autóban viszont annál többet. Nem dőltek be a látszatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA…

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!