Életében hetedszer léphetett pályára diósgyőri mezben Bacsa Patrik, s a Vecsés ellen múlt szombaton az ő góljával nyertek a piros-fehérek. A menetelő DVTK két középpályásával is interjút készített a klubhonlap.
Az elmúlt napokban részben a legutóbbi bajnoki mérkőzéssel – amely révén négyből négyre javította tavaszi győzelmi mérlegét a másodosztályú miskolci gárda -, részben a csapat előtt álló további feladatokkal, például a most következő hármas idegenbeli meccssorozattal foglalkoztak a dvtk.eu-ra felkerült cikkek. Három interjú szövegét idézzük az alábbiakban, amelyekben a 19 éves Bacsa Patrik, valamint két jóval rutinosabb társa, Dobos Attila és Lippai Ákos szólalnak meg.
A futballbarátok egyébként e hétvégén láthatják újfent a DVTK-t, viszont ezért a – nem túl távoli – Mezőkövesdre kell utazniuk, mivel a Bőcs ideiglenes otthonában a dél-borsodi településen vendégeskedik a tabellamásodik. (Szombaton délután fél 5-től.)
Bacsa Patrik statisztikája 7/1-gyel indul
Mindössze hétszeri pályára lépésre (zömmel késői csereként) volt szüksége a Diósgyőr fiatal támadójának, sőt, szombaton alig több mint tíz percre, hogy betaláljon felnőtt szinten (is) az ellenfél kapujába.
– Körülbelül egy esztendeje, hogy először a honlap akkori interjújából megismerhettek téged a diósgyőri drukkerek mint az „A” kerethez frissen felkerült, majd néhányszor be is küldött fiatalt. Akkor még arról beszélhettél, micsoda megtiszteltetés ez. A legutóbbi fél évben pedig csak arról, hogy sérülésed után mennyire várod a visszatérést…
– Hát igen, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kell várni egy gólra…
– Sokáig? Hanyadik meccsed volt ez a nagyoknál?
– A hetedik.
– Nos, az egyáltalán nem rossz statisztika, sőt!
– Az idő volt sok, amíg felépültem, és végre megint játszhatok. Kihagytam az egész első félévet. Most viszont örülök, hogy sikerült eredményesnek lennem, egy ilyen fontos találkozón. Örülök, hogy meg tudtam hálálni a szakvezetés bizalmát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kiélezett helyzetben kapok lehetőséget…
– Mi volt a becserélésed háttere? Miért pont akkor, miért az jött le, aki, és miért te mentél be? (A 66. percben, Granát Balázs helyett – a szerk.) Előre eltervezett manőver volt ez?
– Igazából nem tudom. Graninak (Granát – a szerk.) volt egy sérülése, összerúgott valakivel, talán ennek volt szerepe a lehozatalában. És akkor jött oda hozzám Vitya (Vitelki Zoltán másodedző – a szerk.), hogy készüljek.
– A lelátóról nézve érdekes és váratlan fejleménynek tűnt, hogy ha csatár is jön be, de ugyancsak csatár megy le.
– Én is arra számítottam, hogy, mondjuk, egy hátvéd fog lejönni.
– Így viszont ugyanazt folytattad, amit a kezdő középcsatár csinált addig. Abba a szerepkörbe kerültél, és ugyanolyan stílusú gólt lőttél, mint ő szokott.
– Igen, de rúghattam volna még másikat is… Még kettőt is az alatt a húsz perc alatt.
– Írta valaki a honlapra hozzászólásként, hogy ha azt az egyet is kihagyod, akkor megnézhetted volna magad…
– Akkor „kaptam” volna, az biztos. Úgy is állítottak be, hogy végre betaláljak. A múlt héten, ugye, kicsit „túlhúztam” gólhelyzetben a labdát. Azt is belőhettem volna. Most megmondta Miki bá’ (Benczés Miklós vezetőedző – a szerk.), hogy lőjem el egyből, ne nagyon színezzem. Aztán rögtön egyből elhúztam egyet a kapus mellett.
– A gólodnál, hogy is mondjam, a bíró jóindulatára is szükség volt? Merthogy vitaalapot képezett, nem lesen álltál-e.
– Igazából nem tudom, láttam egy felvételt a gólról, de abból nem derült ki. Ott, akkor nem éreztem lesnek. Úgy tűnt, a védő ott áll mögöttem, beljebb.
– Ha nem rúgod be vagy nem adják meg, akkor is dicséretet érdemelnél, merthogy rettenetesen küzdöttél a győzelemért. Saját térfélre visszarohanva, csúszva-mászva szereltél, próbáltál labdát szerezni, az ellenfelet zavarni.
– Szerettem volna bizonyítani. Pláne a gólom után, telve voltam energiával. Meg akartam, akartuk tartani legalább az egy-nullás előnyt. Nem szerettem volna, hogy gólt kapjunk, és elmenjen a három pont. Utána, persze, kihagytam még egy helyzetet… attól még jobban kellett küzdeni.- Hogyan tovább? Mennyire erősödött meg a pozíciód? Két gólerős csatár van előtted a rangsorban.- Egyelőre csak arra számíthatok, hogy csereként játszhassak, remélem, minél többször. És ha még több gólt rúgok, talán akkor előrébb lépek.
„Ha Döme a szívére teszi a kezét…”
A négyből négy győzelmet maga mögött tudó csapat egyik vezéregyéniségével, Dobos Attilával az eddigi tapasztalatokról, a Vecsés-meccs alakulásáról és tanulságairól beszélgettünk.
– A lelátóról nézve ez egy „érdekes” meccs volt: három „könnyű” derbi után kifejezetten rakkolós, küzdős 90 percen kellett túllépni, lehetőleg a három pontot sem veszni hagyva. Hogy éltétek meg ugyanezt a pályán?
– Az az érdekes, hogy tisztában voltunk vele, ez ilyen mérkőzés lesz. Úgy állt hozzá mindenki, hogy jók vagyunk, jók, de azért benne van a levegőben, hogy most nem fognak úgy potyogni a gólok, mint a megelőző fordulókban.
– Az őszi vecsési meccs vetítette ezt előre? Az is nehéz volt, 0-1, azaz a mi szempontunkból 1-0, épp hogy csak.
– Pontosan, már az idegenbeli első találkozón a saját bőrünkön tapasztaltuk, milyen problémás játszani, és nyerni; annak ellenére mondom ezt, hogy akkor húsz percen át emberhátrányban futballoztunk, engem kiállítottak, és még így is sikerült megszerezni a győzelmet. Ami akkor óriási fegyvertény volt, a csapat erejét mutatta. Szóval most, hogy ilyen lesz, abból kiindulva is lehetett rá számítani, és a Vecsés eredményei alapján is. Dacára, hogy a vecsésiek pont idegenben nem brillíroznak, de általában egy-egy gólok vereségeket szenvednek, vagy döntetleneznek. Ez számunkra azt sugallta, hogy fel kell kötni a nadrágot, kaparni kell majd a győzelemért.
– Noha sokáig jól tartották magukat a vendégek, ez nem tűnt a Diósgyőr kritikájának, nem azt mutatta, hogy a hazaiak gyengébben fociznának, mint amit az utóbbi hetekben megszoktunk.
– Igazság szerint én úgy éreztem végig, hogy jól teljesít a csapatunk, és szerintem a szurkolók is így látták. Át tudtuk nekik adni azt a küzdeniakarást, azt a lendületet, ami bennünk volt. Ők pedig ugyanezt adták nekik vissza buzdítás formájában. Ez óriási élmény volt: hogy kölcsönösen tudtuk egymást a siker felé hajszolni. Azért is mondhatom, hogy nem ment rosszul a játék, mert számtalan helyzetet alakítottunk ki; hogy ebből csak 1-0-ás győzelem lett, az valóban a mi kritikánk. De utólag, a végeredmény tudatában már azt mondom, jó volt ez így. Viszont ha az elején betalálunk, akkor ebben a mérkőzésben is benne lehetett volna a két-három gól simán. Legalább öt-hat olyan szituáció volt, amikor csak a szerencse választotta el a Vecsést a kapott góltól – minket meg a mi körülményeskedésünk, avagy a balszerencse, hogy betaláljunk. És persze az ő kapusuk jó teljesítménye.
– Nevezhetjük akár hasznosnak is, ha néha becsúszik egy ilyen nyögvenyelős siker? Mondván, ezt is meg kell „tanulnia” a csapatnak.
– Igen, tényleg hasznos, mert egy-egy ilyen kiszenvedett, kis arányú győzelem sokat hozzátesz a csapat moráljához, segít építeni a közösséget. A gárda erejét mutatja, hogy nem kap gólt, és a szükséges egyet ő maga mindenképp be tudja gyötörni. Nagyon nehéz egy-nullára nyerni egy mérkőzést. Akármennyire be van szorítva az ellenfél, akár mutatkozzon a felek között osztálykülönbség, egy-egy szöglet lepattan, lecsorog… bármikor történhet valami.
– A Vecsés-meccsen is tulajdonképpen az utolsó pillanatig volt okunk izgulni, mezőnyfölény ide vagy oda.
– Lehetett, mert volt egy szöglet, amit tűzijáték követett, lőttek, beleálltunk, Granátot majdnem fejbeollózták… ott is, ahogy mindig, benne van, hogy gólt kaphat egy csapat. Szóval a csapategység szempontjából hasznos, és az akarást, az együttes küzdelmet a közönség is díjazza. Éreztük, hogy mennyire mellettünk voltak. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos.
– Szerintem a szurkolóseregnek is jobb, vagy mondjam úgy, emlékezetesebb élmény ilyet átélni, mint egy „megszokott” három-nullát… Utóbbinál „csak” ünnepel a lelátó; itt viszont végig aktívan buzdítania kellett a kedvenceit.
– Ilyenkor szinte a nézőkből is kijön „a harcos”. Hogy gyerünk előre, és támadás, és daráljuk be őket! És előbb-utóbb megroppannak, mert nem tudnak mit csinálni, be kell adni a derekukat, úgyis fölteszik a kezüket a végén, igen, jobbak voltatok, srácok! Szóval ezt átérzik ilyenkor a drukkerek is. Mondom ezt úgy, hogy az ellenfél edzője azt nyilatkozta, csak lesgóllal nyertünk… De szerintem ha Döme (Détári Lajos, a Vecsési FC szakvezetője – a szerk.) a szívére teszi a kezét, másnap felkelve, ő is azt mondja, ez a csapat akár három-négy góllal is megverhetett volna…
– Lehet, hogy másnap már tényleg így tette és gondolta, nem tudjuk.
– Én azt mondom, nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl, nagyon harcias mérkőzésen, és egy ilyen meccs emeli a csapat összetartó képességét, mindenféleképpen.
– Egy kérdést még, ami közelebbről érinti a te posztodat. Érdekes volt látni, a középpálya szerepe, szerkezete milyen szokatlanul alakult ezen a szombaton… Sokszor úgy látszott, kettészakadt a csapat: hátul öten szinte egyvonalban várják az ellenfél támadását, miközben öten elöl teljesen elszakadva törnek a rivális kapuja felé. A kettő között majdhogynem 30-40 méret. Ez egy speciális taktikai formáció volt? Vagy csak a meccs alakulása hozta így?
– Igazából a mi játékunk a szélsőjátékra épül. A két szélen játszó az, akit mihamarabb meg kell találni a labdával. És onnan próbálni a kombinációkat kezdeményezni. Ez nem annyira beadásokat jelent, hanem inkább a belső kombinációkat keressük. Én sem tartom magam vonalszélsőnek, és ugyanez igaz Arzére. Ennek az eredménye, hogy a két szélső középpályás tehát föntebb helyezkedik a megszokottnál. És hibalehetőséget hordoz magában, mert mindkettőnek egyszerre nem szabadna elöl maradni, előretörni. Ha az egyik feltolja magát a támadók vonalába, akkor a másiknak vissza kell lépnie, mélységbe.
– Többször látszott, hogy a pálya középső részén gyakorlatilag csak Abdouraman van egyedül, és neki vagy sikerül megakasztania – akár bravúros közbelépéssel, fejeléssel – az ellenfél labdaszerzés után meginduló középpályásait, vagy nem… és akkor azok lendületből rontanak a hátsó védelmi vonalunkra.
– Én azért a mérkőzés hevében ezt nem látom annyira, mint kívülről – noha kellene -, de a támadásaink alatt annyira a gólszerzésre koncentráltunk, hogy ez okozhatott kihagyásokat a pálya, illetve a játék más területein.
– Tehát mondhatni, a góllövési kényszer torzította el kicsit a szerkezetet.
– Lehet, hogy egy kicsit igen. És idegesebbek is voltunk, hogy nem jön a győztes gól, a „megszokott” gól, minél hamarabb be akartuk passzírozni, mert éreztük, hogy bennünk van. De mindezt a mester (Benczés Miklós vezetőedző – szerk.) ki fogja értékelni és el fogja mondani, ha hibáztunk, a továbbiakban hogyan tudjuk javítani.
Szívesen eldöntené góljával a rangadót
Lippai Ákos többet tesz hozzá az védekezéshez ebben az esztendőben, támadásban pedig van kivel megosztani a feladatot. A csapatkapitánnyal a tavasz magunk mögött hagyott, és előttünk álló részéről beszélgettünk.
– Tizenkét megszerzett pont, második hely, de valójában hova, meddig jutott jelen állás szerint a Diósgyőr?
– Ezzel a négy győzelemmel, úgy, hogy a Nyíregyháza közben két mérkőzésen is botlott, tehát eddig is versenyben voltunk, de a hét pont különbség mégiscsak három pontra mérséklődött. Még kiélezettebb lett, illetve lesz a harc a feljutásért. Ez a négy meccs arra is jó volt, hogy a szurkolókkal, bár eddig is, már tavaly is közelebb kerültünk egymáshoz, bár az elején voltak problémák, egy-két meccsen…, szóval úgy gondolom, még közelebb kerültünk. A csapat jó úton jár. Eddig, ugye, hat mérkőzés óta vagyunk veretlenek, beleszámolva az ősz végi fordulókat is, sőt, ez hatos győzelmi széria. Ezt szeretnénk kitolni… mennyire is?…
– Kettő plusz tizenötre, az tizenhét.
– Így van, tizenhetesre, ami nem lesz egyszerű. Még a tavaszi első forduló előtt feltették a kérdést, hogy lehet-e 15-ből 15-öt megnyerni. Nyilván mi erre törekszünk. De az elsődleges cél nem a rekord, hanem hogy sikerüljön a feljutást kiharcolni. Na most, ha ebbe belecsúszik egy-két döntetlen is, mondjuk, az se számít.
– Te magad egyébként ilyen „számolgatós” típus vagy? Nézegeted, hogy mi van még hátra, ki hol mennyi pontot szerez majd?
– Szoktam a statisztikákat figyelni. De a lényeg, hogy papíron természetesen lehet számolgatni, de ahogy látjuk, rögtön az első fordulóban a Nyíregyháza például botlott hazai pályán, amire nem nagyon számított senki. Mert a 17. fordulóban benne volt, hogy Mezőkövesden esetleg ikszelnek. Arra „számítottunk” is. Mi meg közben szerencsére… illetve „szerencse”: ahogy mondani szokták, a szerencse amellé áll, aki tesz is érte. Szóval a mi csapatunk az első négy fordulóban elég sokat tett azért, hogy mind a négy találkozót sikerüljön megnyerni. Ez az utolsó már egy kicsit nehezebb volt.
– De hasznos, ugye? Lehet belőle tanulni.
– Pontosan. Én is úgy gondolom, kellett már egy „ilyen” győzelem. Lehet, a szurkolók is jobban értékelik, mi is, mint a három-nullákat. És tényleg, most egy rossz szót nem lehetett hallani a drukkerek részéről. Folyamatosan buzdították a csapatot. Nagyon-nagyon köszönjük nekik. Ez is kellett hozzá.
– Régen volt már hasonló.
– Szenzációs volt, ahogy szorítottak a csapatért, szinte belehajszoltak minket a győzelembe. Ez az egy-nulla erre is jó volt. A küzdelem és a siker jó hangulatot szül a csapaton belül is, az önbizalmat növeli.
– Szükség lesz rá: komoly háromhetes programba vágtok bele, sorra idegenbe kell utazni; a végén ráadásul Nyíregyházára.
– A szurkolóknak különösen rossz, hogy ennyi ideig nem láthatnak minket itthon, bár két, vagy akár mindhárom találkozóra sok miskolci elkíséri majd a DVTK-t. Az első kettőn mindenféleképpen „hazai pályát” fognak számunkra teremteni, de arra számítok, hogy a legfőbb rivális pályájára is annyian el fognak velünk jönni. Most mindenki erről beszél, azt mondja, az a legfontosabb a három közül, de előtte ott van még két másik, amit nyernünk kell… Bőcsön épp edzőváltás volt, de azt hiszem, ellenük a mai állapotukban nem szabad hogy problémáink legyenek. A Debrecen…
– Az ellen se legyen!
– Persze, de a DEAC kicsit sötét ló, mert nem lehet tudni, kik játszanak „vissza” a tartalékba a nagyoktól. Mondjuk, ez kétélű dolog, a kettes csapatban van, aki undorral játszik, van, aki kihívásnak és bizonyítási lehetőségnek tekinti. Kiszámíthatatlan. És utána Nyíregyháza. De egyelőre még csak a Bőccsel foglalkozzunk, nem lesz az se egyszerű, a kötelező győzelem sosem az. Nyerni kell a kövesdi „hazai” pályán.
– Más téma, beszéljünk közvetlenül rólad is. Ezen a tavaszon többször tűnt úgy, és ez témát szolgáltatott a honlap fórumán folyó olvasói polémiákhoz is, tehát úgy tűnt, mintha megváltozott volna a szerepköröd, vagy a feladatod a korábban megszokotthoz képest. Volt is vita, nehéz volt eldönteni, jól játszottál-e vagy sem, illetve a kevesebb látványos támadásbeli megoldás, gólpassz egy ilyen esetleges taktikai módosításnak tudható-e be.
– Nem mondható, hogy különösebben megváltozott volna a szerepem, továbbra is az az elsőszámú feladatom, hogy kiszolgáljam a csatárokat és magam is a kapura veszélyesen játsszak. De most valóban több olyan játékostárs van a keretben, akik ugyanerre képesek, ők is bizonyítani akarnak, így megoszlanak a feladatok. Kifejezetten védekező középpályás csak Abdou van (Abdouraman – a szerk.), mellette újabban több védekező munkát kell vállalnom.
– Ez vállalás kérdése, vagy erre kért a vezetőedző, az aktuális szerkezet függvényében?
– Nem kéri tőlem kifejezetten, hogy vegyem ki a részem a védekezésből, de nagyon örül neki, úgy vettem észre. Megdicsért, hogy fejlődött a védekező munkám. Ez valóban fontos dolog. De mondom, változatlanul az első a csatárok kiszolgálása. Más kérdés, hiába ad az ember egy jó labdát, ha nem lövik be, akkor az nem gólpassz. Úgy gondolom, voltak jó labdáim a legutóbbi hetekben, amikből gólok születhettek volna. De ha nem is ezekből, amúgy sikerült betalálni, a csatáraink hál’istennek tündökölnek. George is gólérzékeny, Grani is (Menougong, illetve Granát – szerk.), de Bacsa Patrik is legutóbb beállt és eldöntötte a mérkőzést, ez örömteli.
– Tulajdonképpen már csak a te góljaid hiányoznak! A három csatár után a te nevednek kell következnie a házi góllövőlistán.
– Az a helyzet, mostanában sajnos valahogy nem megy… Helyzeteim akadnak, de…
– Például emlékezetes a REAC kapuja, sőt, gólvonala előtti…
– Igen, ott az utolsó pillanatban ért oda a védő – sajnos, ezek a helyzetek egyelőre még nem mentek be, de nagyon remélem, ez előbb-utóbb megváltozik. A Bőcs ellen szeretnék betalálni.
– Legjobb, gondolom, nem egy három-nullánál a negyediket szerezni, hanem null-nullánál a győztes találatot.
– Jó lenne. Már sikerült Egyszer a Nyíregyháza ellen eldöntenem a mérkőzést, ami akkor három pontot ért. örülnék, ha most is így történne.
– Idézzük fel az esetet!
– Még az NB I-ben esett, Gálhidi György volt az edző. Egy-nullára nyertünk itthon. Két éve. Előtte kikaptunk tőlük, szintén egy-nullára. Jó volna, ha megint sikerülne így eldönteni a keleti rangadót. De – azon a mérkőzésen aztán igazán nem számít, ki fogja rúgni a győztes gólt. Csak annyiban, hogy mi rúgjuk! Sőt, az se baj, ha ők, csak akkor öngól legyen. Tökéletesen meg lennénk vele elégedve.
