2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Mesterbérlet-utolsó előadás
szimfo

Mesterbérlet-utolsó előadás

Máricus 31-én Liszt h-moll szonátájának Weiner Leó által készített zenekari
átiratával méltó befejezést nyer a Mesterbérlet koncertsorozata.
A h-moll szonáta modern nyelvezete hajdan még Dohnányit és Bartókot is meglepte,
de mára egyike a legtöbbet játszott 19. századi zongoradaraboknak. A mű
zenekari átirata is nagy kihívást jelent, a Miskolci Szimfonikus Zenekar
viszont már megfelelt az erőpróbán, hiszen 2009-ben lemezre játszotta a
művet. A koncerten elhangzik még a kortárs zeneszerző, Zombola Péter V.
szimfóniája is, és a fiatal tehetségek sorában megtaláljuk Soós Mátét is,
aki hegedűn játssza majd Mozart B-dúr hegedűversenyét.

Zombola Péter

Zombola Péter 1983. márc. 2-án, Budapesten született. Zenei tanulmányait a
budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés és zeneelmélet szakán végezte. 2006-ban
kitüntetéssel diplomázott. Tanulmányait a Zeneakadémia Doktori
Mesteriskolájában fejezte be, mesterkoncertje 2010 márciusában volt. Több
művét bemutatták magyar és külföldi fesztiválokon, filmzenét és színpadi
zenét is komponál. A Színház és Filmművészeti Egyetem Ének- Zenei
Tanszékének tanára.

Zombola Péter a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László megrendelésére
írta V. szimfóniáját. A fiatal zeneszerzőt már régóta vonzotta a szimfónia
műfaja, egyrészt időbeli tágassága, másrészt komplicitása, harmadrészt
esetleges érzelmi mélysége miatt. A nyolctételes, mintegy félórás mű egy
nagy egységet képez, a tételei attacca követik egymást. Igen heterogén a
stiláris rendszere, mivel előképei között Arvo Pärt-től Mahleren és Louis
Andriessenen át Sosztakovicsig, sokféle szerző zenéje megtalálható. Ezekből
a hatásokból és a már feldolgozott személyes élményei alapján írta meg
szimfóniáját.

Soós Máté

1996-ban született Marosvásárhelyen, hegedűtanulmányait 6 éves korában
kezdte, a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Zeneiskolában Dr. Nádassy
Lászlóné irányításával. Fiatal kora ellenére számos fellépésen van túl:
Miskolc város különböző rendezvényei mellett szerepelt már nemzetközi
gálahangversenyeken, Nyíregyházán és Kassán. Legfontosabb versenyeredményei:
2008 – Megyei Hegedűs Találkozó (kiemelt Nívódíj és különdíj), III. Országos
Zathureczky Emlékverseny, Budapest (I. díj), 2007 – XII. Országos Koncz
János Hegedűverseny, Szombathely (II. díj és különdíj), Kelet-Magyarországi
Vonós Találkozó (kiemelt Nívódíj). Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetem Előképző Tagozatának hegedű szakos hallgatója, Perényi Eszter
osztályában.

Weiner Leó (1885 – 1960) zeneszerzőként és zenepedagógusként is kimagasló
műveltségű alakja volt a 20. századi magyar zenetörténetnek. 1904 és 1960
között keletkezett, 45 opust számláló életművében több olyan művet tartunk
számon, melyet később átirat formájában új köntösbe öltöztetett, s ezekhez
csatlakozik a más szerzők műveiből készített átiratok jelentékeny száma is.
Kései alkotói korszakának grandiózus alkotása Liszt h-moll szonátájának
1955. augusztus 30-án befejezett zenekari átirata, mely briliáns
hangszerelési technikájának szép példáját mutatja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!