A címbeli képlet első fele a DVTK eddigi tavaszi teljesítményére vonatkozik. A második két szám pedig a múlt szombati találatok zöméért felelős két labdarúgóra. Gohér a szögletekről, Menougong a mosolyról beszél az interjúkba.
Nagyon rákezdett a másodosztályból az elsőbe „egyből” visszakerülni igyekvő miskolci focicsapat: a Diósgyőr mérlege a 2010-2011-es bajnokság második szakaszában (tehát március folyamán): három meccs, három győzelem – meccsenként három rúgott gól. (És egyetlen kapott.) A védelmet nem tették még próbára az eddigi, mondhatni, gyengébb ellenfelek, a támadószekció ugyanakkor statisztikailag is értékelhetően kitesz magáért. A gólfelelősökkel készített interjút a napokban a dvtk.eu. A hivatalos klubhonlap cikkeinek szövege az alábbiakban is olvasható.
Az első blokkban George Menougong szólal meg (eredeti cím: Gólra hajt, de nem versenyből), aki már ősszel házi gólkirály volt az Andrássy úton, tavasszal a megerősödött és felpörgött csatárszekció egyik tagjaként talán már nehezebb a dolga, de nem adja alább. Idén három gólnál jár.
– Hadd kezdjem ezt a kisinterjút egy privát benyomással: a minap a testvérem kérdezett rá, hogy „milyen srác ez a George a privát életben?”, és nekem az jutott eszembe válaszként, hogy „mindig mosolyog mindenkire, akivel szembetalálkozik”.
– Mosolygok, persze. Elvégre minek szomorkodni, nem?
– De mostanában aztán a futballpályán átéltek miatt is bőven ok a vidámkodásra. Jól megy a kapu előtt.
– Az első félszezonhoz képest most sikeresebb, eredményesebb felkészülést tudhatunk magunk mögött. Jól dolgoztunk, a bajnokikon ennek a hatása jön ki. Nem csak nálam: mindnyájunknál.
– És talán az is tényező, hogy a csatárok kiszolgálása javult a téli új igazolások révén.
– Az is benne van. Ne felejtsük el, hogy érkezett pár olyan labdarúgó, aki játékával megadja ezt a pluszt.
– Amikor a legutóbbi hétvégén másodszor is betaláltál, rögtön az jutott eszembe: na, George rástartolt, hogy behozza a lemaradást, miután éktársa, Granát Balázs olyan eredményesnek bizonyul a tavaszi meccseken… Mintha valamiféle versenyfutás kezdődött volna kettőtök között!
– Nem, ez nem versenyfutás. Egyszerűen mindkettőnknek az a dolgunk, hogy gólt rúgjunk.
– De felteszem, azért az nem mindegy, hogy az ember mellett kicsoda, milyen stílusú focista van a másik csatárposzton.
– Nyilvánvaló, hogy van, akivel ki-ki jobban megérteti magát. De mostanában mindenkivel jól megértetjük magunkat. Jól dolgoztunk a felkészülés során, együtt van a csapat, jobban ismerjük egymást, mint valaha.
A második interjú alanya Gohér Gergő. Neki a „két szöglet, két gólpassz” bravúr kétszer is sikerült: azaz sarokrúgásokból gólpasszt adni, duplán. Elsőre anno Nyíregyházán, múlt szombaton pedig az ÚTE-tarcsi ellen. A DVTK balhátvédje lassan egyike a legrégebb óta (legfeljebb kis megszakítással) Diósgyőrben játszóknak.
– Két gólpasszt jegyeztél az Újpest „B” ellen, szögletekből. Volt már hasonló a pályafutásodon. Emlékszel?
– Hogyne, az NB I-ben, épp a mostani rivális Nyíregyházával szemben. Két éve, azt hiszem, tavasszal.
– Fel tudod idézni?
– Ugyanígy szögletekből estek a találataink, az első sarokrúgást Tóth Misi váltotta gólta, másodikra Boris Milicic vette be a nyírségi kaput.
– Nem volt „egyszerű” meccs.
– Nem, mert a végén annak ellenére csalódottak lehettünk a 2-2-re alakult döntetlen miatt, hogy Tóth kiállítása folytán tíz emberrel fejeztük be a találkozót. De nyernünk kellett volna, úgy éreztük.
– Milyen a szögletrúgás mint gólpassz? Valóban annak tekinthető? Mint a „sima” passzok?
– Most nagyon jól begyakoroltuk ezeket. Nem véletlen, hogy többször eredményesek vagyunk a tavasszal pontrúgások után. A szögletből elért gólpasszt a magam részéről teljes értékűnek érzem, a magaménak, pont mint egy mezőnyből érkezőt. Nem is vagyok egyedül a jó szögletrúgó posztján, hiszen Luque is, Lippai Ákos is annak számít.
– Van rád jellemző rúgásmód e tekintetben?
– Én szeretem erőből a rövidre, a közelebbi ötös sarkára lőni. Ám mint legutóbb is, amikor bal oldalról van a szöglet, akkor rüszttel csak be kell „löbbölnöm”.
– Felidéztünk már egy közelmúltbeli 2-2-őt, amit a Nyíregyháza ellen játszott a Diósgyőr. Most legalább akkora, ha nem nagyobb a tét: versenyfutás a másodosztályú elsőségért. Elégedett lennél vajon egy idegenben kivívott hasonló döntetlennel néhány hét múlva?
– A 2-2-es eredmény most csalódás volna. Amilyen jó formában vagyunk, bízunk benne, hogy akár minden meccset meg tudunk nyerni. E tekintetben fontos és nagyon jólesik, hogy milyen buzdításban volt, van és lesz is részünk a mieinktől, akár itthon, akár vendégként más városokban.
Végül a másik támadóval, George csatártársával következzék egy kisinterjú (eredeti címe a klubhonlapon: Megkerült a góllövő cipő). Granát Balázs még a fent többször idézett ÚTE- és Békéscsaba-meccs előtt beszélt a benyomásairól, ezért hozzá kell tenni: azóta már az ő góllistája is gyarapodott újabb kettővel (hetente egy-egy).
Tavalyi, gyengébbre sikerült évét idén, úgy tűnik, a leginkább csatárhoz illő módon, gólokkal tudja feledtetni Granát Balázs. A Rákospalota elleni tavaszi idénynyitón kettő vágott. Előtte, a felkészülési meccseken is többször volt eredményes. Ha minden így marad, a már bevált másik gólvágó, George Menougong mellé nem kell keresgélni a társat a támadósorban: Granát Balázs vár(hat)ja a középpályások kecsegtető kiugratásait.
– A REAC elleni három-nulla a végén, illetve utólag sima, erőteljes és problémamentes sikernek tűnt. De a szünetig még „kaptak” bőven a lelátóról a hazai játékosok, köztük éppen te, a kihagyott helyzeteid nyomán…
Granát Balázs: – Az első játékrészben valóban inkább a küzdelem dominált, én is, George is küzdöttünk, a rossz talajjal és a kemény védőkkel egyaránt; volt bőven adok-kapok. A második félidő elejére szerencsére hamar sikerült betalálnom, Luque parádés labdájából. Ezzel, úgy érzem, egy gát végre átszakadt bennem.
– Nagyon higgadtan értékesítetted a helyzetet. Ahogy tetted néhányszor már az edzőmeccseken is. Ez feltűnő volt.
– Higgadtan? Ez sokban függ attól, hogy megvan-e a megfelelő közeg, adott-e az önbizalom. Mi tagadás, a 2010-es esztendő nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Sok probléma gátolt a jó teljesítményben, a sikeres szereplésben. Az ideigazolásomat követően ez talán akkor szakadt meg először, amikor az őszi utolsó fordulóban, az Orosházának én is gólt lőttem. Addig, mondhatni, „taszítottam” a labdát. Most már inkább vonzom…
– Az edzőmeccseken is úgy látszott, hol nagyon elkapod a fonalat, hol meg mintha átok ülne rajtad és minden mozdulat szerencsétlenül alakul.
– Alapvető gond volt, hogy a porc a lábamban el van kopva, begyulladt, nem tudtam úgy edzeni, ahogy optimális lett volna. Mióta helyre tették az orvosok, rendben vagyok. Az utóbbi négy találkozón összesen lőttem tíz gólt. Ez nagy öröm nekem is, és ugyanúgy a csapatnak.
– Eredményes csatárra, nem is egyre, nagy szükség lesz a tervezett-elképzelt tavaszi menetelés során!
– Remélem, minden meccset meg tudunk majd nyerni. Ez nem álom, és én sem beszélek a levegőbe. Egyszer már megéltem hasonlót. Két éve a Pápával tíz pontos téli lemaradásból tudtunk úgy feljönni, hogy 14 mérkőzésből 13-at hoztunk, és feljutottunk az elsőosztályba. Szeretném ezt Diósgyőrben újraélni.
A Diósgyőr, amelynek vezetőedzője, Benczés Miklós úgy határozta meg a feladatát, miszerint „Az a dolgunk, hogy győzzünk”, legközelebb ugyancsak megint pályán szerepel, a Vecsést fogadja, szombaton (március 26.) délután 5 órától. A nagy rangadóig, a Nyíregyházával – idegenben – vívandó „sorsdöntő” csatáig pedig még további három forduló, azaz hét van hátra…
