Sugarloaf Tóth Szabi: „Akárkivel beszélgetek, folyamatosan csak a szemét nézem. Nem tudok úgy ülni – társaságban, vagy akár egy tárgyaláson -, hogy valakinek nem látom a szemét.
Amikor tavaly februárban, összezártuk magunkat Tihanyban, hogy az új lemezt – ami egyébként most fog megjelenni – összerakjuk, és megírjuk, akkor azt csináltuk, hogy minden este leültünk, és elkezdtünk beszélgetni. Úgy gondoltuk, hogy hiába ismerjük egymást, hiába dolgozunk együtt évek óta, és hiába vagyunk barátok, biztos hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk a másikról, vagy ami zavar a másikban – és elkezdtük ezt kielemezni. Az lett a végeredmény, hogy iszonyatosan összevesztünk már az első este. Nagyon komoly volt, mert februárban kezdtük, és egészen szeptemberig raktuk össze magunkat, a zenekart – ami így kimondva borzalmasan hangzik -, viszont egy olyan – kovalens kötés – ragaszkodás alakult ki, ami sokkal szorosabbra fűzte a szálakat.”
Gallusz Nikolett: „Andrew Lloyd Webberrel való találkozásom jut eszembe – ami évekkel ezelőtt zajlott a Madách Színházban.
Volt egyszer egy csapat – Beautiful Game című musicalt mutattuk be, Christine nevű lányt játszottam, és ide utazott Webber, mert úgy érezte, hogy a musical nem állt össze. Pont Christine dalát próbáltuk a színpadon – ez egy gyakorló próba volt -, amikor feljött hozzánk, leült a pianínóhoz, és – azok előtt akik ott voltak – megírt egy bevezetőt a dalhoz. Nagyon érdekes folyamat volt, improvizált, kipróbált ezt, kipróbált azt – látszott, hogy azt a zenei világot, amiben ő otthon van, teljességgel birtokolja, és tudja hogy mit csinál.
Bemutattuk a Volt egyszer egy csapatot, és emlékszem, hogy a bemutató után elmorzsolt egy könnycseppet, és azt mondta: Végre ez a darab is olyan csomagolást kapott, amit ő mindig elképzelt.”
Molnár Szabolcs
