2025. 07. 13. vasárnap

Jenő

1 EUR 400 HUF
1 GBP 462 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Közösen egy tisztább környezetért!
8383-kozosen-egy-tisztabb-kornyezetert01

Közösen egy tisztább környezetért!

Többek között Ózdot is érinti a Sajó-Bódva Völgyében megvalósuló  hulladékgazdálkodási fejlesztés. Az Európai Unió által is támogatott KEOP projekt összértéke eléri a 3.8 milliárd forintot. A részletekről tegnap tartottak sajtótájékoztatót és bejárást a helyszínen.

Most már jó ideje, hogy a városban és a kistérségben összegyűjt hulladékot a centeri átrakóból szállítják át a sajókazai centrumba. Rövidesen újabb fejlesztések lesznek a táruláson belül, amely még hatékonyabbá teheti a keletkező hulladék feldolgozását. Erről Szitka Péter, a Sajó-Bódva Völgye Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke beszélt, majd hozzátette:

– 3.8 milliárd forintról beszélünk, ami összegszerűen is meghatározó tétel. Merem remélni, hogy a pályázatban rejlő anyagi forrást maximálisan sikerül kihasználni, és ezzel újabb fejlesztések valósulhatnak meg a hulladékgazdálkodás területén.

Ezekből a fejlesztésekből Ózdra is jut – derült ki abból az előadásból, amelyet dr. Szabó Attila projektvezető tartott meg a bejárás után. Komplexen az egész társulást érinti és a meglévő hiányosságokat igyekszik orvosolni.
A jelenlegi hulladékudvar mellé egy másik is épülhet Ózdra, amely a belvárosban valósul meg. Ezen kívül több szelektív szigetet alakítanak ki, és a házhoz menő, valamint a zöld hulladékgyűjtés is fejlődik majd.

A projekt jelenleg az első szakaszban tart. A megvalósíthatósági tanulmány készül, a kivitelezés pedig a tervek szerint a 2012-es és a 2013-as esztendőt érinti. A pályázat keretében 127 településen alakítják ki a szelektív gyűjtő rendszert, 162 hulladékgyűjtő sziget, 5 gyűjtőudvar és 2 átrakóállomás épül. A házi komposztálás elterjesztésének érdekében 6000 edényt osztanak ki a lakosság körében.
A társulás hulladékgazdálkodási rendszerét a Cirkont cégcsoporton belül a Cirkont ZRt, az Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási ZRt. és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft működteti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!