2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Két súlyos sérüléssel járó közúti baleset Borsodban a hétvégén
8015-ket-sulyos-serulessel-jaro-kozuti-baleset-borsodban-a-hetvegen

Két súlyos sérüléssel járó közúti baleset Borsodban a hétvégén

Az elmúlt három napban Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain két súlyos sérüléssel járó közúti baleset történt, míg további négy könnyebb sérülésekkel végződött. Egy mozgó személyvonatról leugró 28 éves fiatalembernek pedig egyik lábát roncsolta a vasúti szerelvény.

 

Egriek balesete Bükkábránynál (Mezőkövesd Rk)

Péntek délelőtt a 3-as számú főúton egri lakosok által vezetett gépkocsik „találkoztak” össze.

A kapaszkodósávban közlekedő egyik gépkocsi az enyhe jobbra ívelésű útkanyarulatban megcsúszott, majd keresztbe fordulva áttért a belső sávba, ahol összeütközött a vele egy irányba közlekedő és mellette elhaladni szándékozó személygépkocsival. A baleset olyan erővel történt, hogy mindkét gépkocsi az úttest bal oldala mellett árokban kötött ki, sőt az egyik a jobb oldalára borulva került nyugalmi helyzetbe.

 

A megcsúszott gépkocsi utasát – sorozat bordatöréssel- a mentők a kórházba szállították.

A közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja. Az eddigi adatok szerint a balesetet okozó jármű vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.

 

Ittasan az erdei úton (Edelény Rk)

Péntek este Tornaszentjakab külterületén egy helyi lakos az általa vezetett gépkocsival a havas, jeges erdei úton haladva megcsúszott és az úttestről lesodródva az út jobb szélén lévő fának ütközött. A baleset következtében a jármű egyik utasa 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, míg a járműben tartózkodó további 3 személy a balesetben nem sérült meg.

A 34 éves járművezető helyszínen történő igazoltatása során megállapítást nyert, hogy erősen ittas állapotban van, a vele szemben alkalmazott légalkoholszonda eredménye pozitívnak bizonyult.

A jármű vezetőjével szemben súlyos testi sértést okozó, ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az Edelényi Rendőrkapitányság.

 

Fél lábbal a vonat alá (Miskolc Rk)

Súlyosan megsérült vasárnap koradélután egy mozgó személyszállító vonatról leugró 28 éves fiatalember a felsőzsolcai állomáson. A férfi az ugrást követően olyan szerencsétlenül esett, hogy a vonat alá fordult, s a kerekek a jobb lábát roncsolták. A baleset a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely vonalon menetrend szerint közlekedő vonaton történt. A baleset körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja.

 

Az érintett rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!