2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Állítsa meg a kormány a banki különadó áthárítását!
royal_magazin_PNG

Állítsa meg a kormány a banki különadó áthárítását!

A Jobbik üdvözli, hogy a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének jelzésére végre a közfigyelem is ráirányul a banki különadó lakossági áthárítására. Emlékeztetünk mindenkit, a Jobbik már tavaly novemberben felhívta a figyelmet arra – azóta már több alkalommal -, hogy huszonnégy pénzintézet esetében tapasztalta a különböző szolgáltatások árának 10-30 százalékos emelését. Akkor Matolcsy György gazdasági miniszterhez kérdést is intéztünk, „Tesz-e valamit a kormányzat a bankokra és kiskereskedelmi láncokra kivetett különadó áthárításának megelőzése érdekében?” címmel. A Jobbik rámutatott arra is, hogy az áthárítás megakadályozására hivatott szervezetek – mint például a PSZÁF – úgymond lekövető magatartást tanúsítanak, vagyis nincsenek megfelelő eszközeik az azonnali beavatkozásra. A gazdasági miniszter akkor azt felelte, hogy a bankok esetében nem látják jelét az áthárításnak. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a kormányzat vakságának és tehetetlenségének köszönhetően, alig két hónap elteltével, az egyik magyarországi pénzintézet már nyíltan is felvállalta a különadó áthárításának tényét, és levélben tájékoztatta ügyfeleit a különféle tranzakciós díjai, illetve költségei inflációt meghaladó emeléséről. A Jobbik számára ez az eljárás elfogadhatatlan.

Ismételten felszólítjuk ezért a kormányt, hogy a lakosság terheinek további további növekedését akadályozza meg és a banki etikai kódex törvényi szintre emelésével vessen véget a pénzintézetek gátlástalanságának. Továbbá alkosson meg egy olyan szabályozást, amellyel a kirívóan etikátlan piaci viselkedési formákat fenntartó bankok működési engedélyét fel lehet függeszteni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!