2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a szórakozóhelyekre

Szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a szórakozóhelyekre

Ha valaki 300 fősnél nagyobb zárt helyi és ezerfősnél nagyobb szabadtéri rendezvényt szeretne szervezni, előzetes engedélyekre lesz szüksége – közölte Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára.

A kormány által létrehozott munkacsoport jogszabálytervezete szerint négy hatóság, az ÁNTSZ, a rendőrség, a tűzoltóság és az építési hatóság engedélye kell majd a rendezvényekhez. Ezenkívül a szervezőnek egy úgynevezett biztonsági tervet is kell készítenie, a jelenleg is szükséges tűzvédelmi terv mellett.
Tállai András hozzátette: a hatóságok évente legalább egyszer ellenőrzik a szórakozóhelyeket, és évente legalább kétszer a rendezvényeket. Ha a fent említett négy szervezet közül bármelyik súlyos szabálysértésre bukkan, akár azonnal, még a rendezvény ideje alatt bezárathatja a helyet. Ilyen súlyos szabálysértés például, ha a szórakozóhelyen többen vannak, mint ahány főre a szervezők engedélyt kaptak.
Ami a 18 éven aluliak alkoholhoz jutásának további korlátozását illeti, az államtitkár elmondta, hogy a hely tulajdonosa vagy az esemény szervezője kikötheti például, hogy a fiatalkorúak csak megkülönböztető kártyával vagy karszalaggal szórakozhatnak. Így a pultban dolgozók láthatják, hogy kiket nem szolgálhatnak ki alkohollal. Ahhoz, hogy a szervezők a beléptetésnél megállapíthassák, hogy ki hány éves, lehetőségük lesz elkérni a vendégek személyi igazolványát. A szórakozóhelyek tulajdonosai pedig az eddigieknél szigorúbb ellenőrzésekre és szankcionálásra számíthatnak, ha mégis kiszolgálnak 18 éven aluliakat alkohollal.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp