Vikidál Gyula: „Római katolikusnak születtem. A szüleim is keresztények voltak, az ő tanításuk révén jutottam el odáig, hogy hittan órákra jártam. Templomba jártunk közösen – még akkor is, amikor nem nagyon volt szabad -, nekem ez hála Istennek megadatott. A szüleimen azt láttam, hogy ők is hisznek valamiben, és mindig remélnek – az ember ezt megpróbálja továbbadni a gyermekeinek.
Ha egy család elviszi egyszer a gyerekét templomba, az is egy esély. Ott másfajta közegbe kerül, látja hogy mennyivel szelídebbek az emberek – nem törtetnek, nem ütik-vágják egymást, nem szitkozódnak. Egy-két keresztény fesztiválon, ifjúsági találkozón már részt vettem, és láttam tiszta arcokat. Egyenesen beszélő, egyenesen gondolkodó, egyenesen néző embereket, akikről egyáltalán nem tételeztem fel, hogy bármit is mondanak, abban kételkedni kellene.
Van egy-két nagyon kedves barátom, és színész kollégám, akik hasonlóképpen gondolkoznak a világról, az életükről – családszeretőek, és tisztességgel végzik a dolgukat: Sasvári Sándor, Makrai Pál, Varga Miklós, Csengeri Attila, most hirtelen csak a közelieket említem.”
Sasvári Sándor: „Római katolikus családba születtem. Kicsi koromban végig jártam a ministrálást, elsőáldozást, bérmálkozást. Nem mondom, hogy minden vasárnap templomban ültünk a családdal, de nagyon sokszor. Közel volt a katolikus templom – egy megállóra a Mester utcai lakásunkhoz -, úgyhogy nagyon szívesen jártunk oda, és rengeteg jó barátra tettem szert. Persze azóta szétszóródtunk a világban, de tudom, hogy kik azok, akikre ilyen témában tudok számítani.
Van egy belső hang – amire hallgat az ember – ez egy szoros kapcsolat Jézus Krisztussal. Nálam ez még jobban elmélyült az 1986-os Jézus Krisztus Szupersztár szerepén keresztül – azóta még inkább odafigyelek arra, hogy a belső hang irányítása, mindig jó felé vezessen. Amikor kiírták, hogy én vagyok Jézus szerepében, akkor az szinte felfoghatatlan volt. Utána amikor a próbák folyamán kezdtem elmélyülni a szerepben, és eljutottam a premierig, az egy fantasztikus pillanat volt az életemben. Onnantól kezdve csodák övezték az egész életemet, és pályámat – úgyhogy megpróbálok a mai napig ehhez méltóan élni.
Azt nem lehet elmondani, amikor több ezren úgy néznek az emberre – a kollégákat is beleértve -, mint hogyha Jézus Krisztus lenne a színpadon – ez egy elképesztően fantasztikus, katartikus élmény. Nem akarom misztifikálni, de ez tényleg életre szóló élmény volt, és az a tizenegy év, amelyben ezt volt alkalmam átélni.
A nehézségekből, megpróbáltatásokból mindig építkezik az ember lelke, és maga az ember. Ezek azért vannak, hogy legyőzzük, és megoldjuk ezeket a problémákat. Nincs az a helyzet, vagy szituáció az életben, amelyből Isten segítségével ne lehetne kilábalni – én ezt vallom.”
Molnár Szabolcs
