2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Liszt-program a 2011-es Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon
bartok_operafesztival

Liszt-program a 2011-es Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon

A magyar kultúra napján, január 22-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyével
megkezdődtek a magyarországi Liszt-év eseményei.

A Liszt Ferenc emberi és művészi alkatának sokrétűségét bemutató emlékév szervezőinek partnere a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál is,
amely számos programmal csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Ennek egyik legkiemelkedőbb állomása Liszt Ferenc Don Sanche című operájának a
bemutatója lesz június 11-én, Bayreuth és Miskolc koprodukciójában – emlékeztetett Bátor Tamás.
Az operafesztivál igazgatója elmondta: az emlékév jegyében szólal meg Miskolcon Liszt Via Crucis (A keresztút) műve a Stuttgarti Hochschule
és a Stuttgarti Filharmóniai Kórus produkciójában, de a zeneszerző műveiből válogat majd zongoraestjére Farkas Gábor zongoraművész is. A
fesztiválon levetítik a Liszt Ferenc életét bemutató Szerelmi álmok című filmet, Földes Imre zenetörténész pedig In memoriam Liszt Ferenc
címmel tart elméleti előadást. Jandó Jenő zongoraművész és Mécs László színművész pedig „Liszt + Petrarca” címmel állít össze
műsort a 2011-es Miskolci Operafesztiválra.
Tervezett program:
2011. június 10. – Miskolc, Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín
Szerelmi álmok – játékfilm (1970)
2011. június 11. – Miskolc, Belvárosi Evangélikus Templom
Liszt Ferenc: Via Crucis (A Keresztút)
A Stuttgarti Hochschule és a Stuttgarti Filharmóniai Kórus produkciója
Karmester: Johannes Knecht
Rendező: Lars Franke
Zongorán kísér: Jun Bouterey-Ishido
2011. június 11. – Miskolc, Miskolci Nemzeti Színház, Nyári Színház
Liszt Ferenc: Don Sanche – operabemutató
Közreműködik: a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Kassai Állami Színház kórusa, valamint énekes szólisták
Zenei főmunkatárs: Gerhard Krammer
Rendező: Julia Glass
Művészeti felügyelet: Katharina Wagner
Karmester: MD Nicolaus Richter
2011. június 12.
Miskolc, Szentháromság Ortodox Templom
Farkas Gábor zongoraestje
2011. június 16.
Liszt és a költészet
Jandó Jenő és Mécs Károly önálló előadása – „Liszt + Petrarca”
2011. június 17.
In memoriam Liszt
Földes Imre előadása

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés