Ábrázolás és kultusz a Palócföldön Reprezentatív időszaki kiállítás 2011. február 3. – június 13. Matyó Múzeum, Mezőkövesd
Nyitvatartási rend:
november 1-jétől március 31-ig
naponta 9 ó-tól 15 ó-ig
vasárnap és hétfőn — szünnap, a kiállítás zárva
április 1-jétől október 31-ig
naponta 9 ó-tól 17 ó-ig
hétfőn — szünnap, a kiállítás zárva
2011. február 3-án 15 órakor nyílik a mezőkövesdi Matyó Múzeumban a palócföldi öltöztetős szobrokat és szakrális textileket bemutató kiállítás, dr. Lengyel Ágnes a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója és dr. Limbacher Gábor Veszprém megyei múzeumigazgató rendezésében. A tárlaton a népi kultúra jellegzetes régi alkotásai lesznek láthatóak, melyek megtalálhatóak kegyhelyeken, templomokban, kápolnákban, sőt magánházakban is. Az egyház 19. századi szemléletváltozásával, a parasztság polgárosodásával és a franciaországi lourdes-i jelenések hatására e régi, zömmel paraszti mesterek faragta alkotások helyét a széria jellegű Mária-szobrok foglalták el. A „ruhás Máriácskák” a bejárat mellé, a „koldusok oltárára” vagy a határbeli káponkákba kerültek. A 20. századi szemléletváltás azután e szobrok többségét végképp pusztulásra ítélte.
E sajátos arculatú kiállításban olyan sokrétű szellemi-lelki-kulturális koncentrátum megjelenéseit láthatjuk, melyek esetében Ég és föld, ember és természet, egyén és közösség, inspiráltság és alkotás, emberi szükség és kultusz válik érzékelhetővé. Végső soron nem is ábrázolásokról beszélhetünk, hanem paraszti elődeinknek létforrás jelentőségű meghatározóiról, alanyairól. E „tárgyak” elválaszthatatlanok az „ábrázolt” szenttől, és csodás interaktív szerepet töltöttek be a közösség életében. Tárgy és lélek olyan szétválaszthatatlan együttesét alkották, melynek következtében az ábrázolásban magát a szentet érzékelték. Életvezető tanácsokat nyújtottak: kezdjen a gazda házépítésbe, mert áldás lesz rajta, politikai üldöztetés ellenére se emigráljon, mert gondviselésben részesül, bízzon és gyermekáldást kap, kigyógyul szerelmi bánatából és jó párja lesz, ne tekintsék vidékies, avult kultusztárgynak, mert lesújt a villámcsapás.
Gondozásuk az imádság sajátos formájává vált. Volt, aki egész hajkoronáját is Máriácskának ajánlotta, és a Boldogasszony iránti tisztelet-szeretet, bensőséges bizalom sokféle formában tárgyiasult. Főként ruhákban, de rózsafüzérben, ékszerben, gyertyában, szobrocskában, köszöntésben, fohászban, érintésben, csókban. Így jött létre szakrális kontaktus menny és föld között, hogy az élet élhető legyen, egyensúlyban legyen, oltalom alatt álljon, és átöröklődjön nemzedékről nemzedékre. De e kultusz nemcsak múlt, hanem nemesítő jelen is, amint több helyen ma is készülnek ruhák a Szent Szűz számára, és az írásbeliség mindennapossá válásával a korábbi fohászok cédulákon rögzült kérésekké és hálajelekké válnak.
A palócok „Máriácskája” a paraszti érzékelésre is meghatározó jelentőségű volt. E képek és szobrok azt a tradicionális emberi mentalitást képviselik, amelyben az ábrázolás nem idegenedett el az ábrázolttól, amelyben a kimondott szó egykori erejéhez hasonlóan a „tárgy”-alkotás teremtő erejű cselekedetnek számított, amelyben nem a szobor fizikális jellemzői, nem a materiális érzékelés az elsődleges, hanem éppen fordítva, az érzékelés „tárgya” vagy célja határozza meg a percepciót. Polgári szemmel lehet akár csúnya is némelyik alkotás, paraszti látásmóddal azonban csak gyönyörű lehet, hisz az a „Máriácska”, a Szűz Mária.
Az Ég szülte földet… mentalitás fizikaivá vált létezőivel találkozhatunk a kiállításban. Egyes ábrázolások, mint Boldogasszony inkarnációi jöttek létre, amin/akin emberi ízlés szerinti változtatás nem eszközölhető. Szűz Mária látomásos irányítása szabta meg nemcsak a szobor alakját, formáját, de ruházatát is. Az ilyen Máriácskák ugyanakkor leképezték magát az alkotó, környező települési közösséget is. Olyanok ezek a szobrok, mint amilyennek Máriát, a legszemélyesebb égi segítőt falusi elődeink látták. Ezek az alkotások nem művészetet tükröznek – noha népművészeti értékük kétségtelen –, hanem az Ég áttörését, megjelenését a hitben élő közösség számára. Nem relatív, társadalmi rétegjelenséget, hanem a mai ember számára is megszólító, inspiráló valóságot. Föléleszthetik érzékelő képességünknek, érzékenységünknek azt a minőségét, amely a Boldogasszonyt e szobraiban szépségesnek, szentségesnek, nagyhatalmúnak láttatja.
Ezek a szobrok ég és föld folyamatos interakciójának, szakrális kommunikációjának helyi dokumentumai. Az év ritmusának megfelelően a liturgikus színeknek megfelelő ruhákba öltöztették őket; azokba a ruhákba, amelyek valamely drámai szükséghelyzet megoldásáért vagy megoldódása utáni hálajelként készültek. Egy-egy ilyen ábrázolás az évi ünnepek szerint kapott hangsúlyt, mint az öltöztetős betlehem, szeplőtelenül fogantatott Mária vagy fájdalmas Anya szobra. Az ábrázolásokban az emberi élet fordulóinak mennyeivé magasztosulása is megfigyelhető. Többfelé megalkották az újszülött pólyás Mária ábrázolását, a Boldogasszony menyegzőjének öltöztetős szobrait, és Mária koporsóbeli alakját is a paraszti áhítatnak megfelelő díszítéssel, virágozással.
E megtestesült imádságként is szemlélhető archaikus népi ábrázolások jelentősége-értéke a néhány évtizede európai visszhangot keltett archaikus népi imádságokéhoz mérhető. Ezek az alkotások a katolikus palócság számára a Szent megjelenéseit képezték, ábrázolás és kultusz sajátos, példaértékű összefüggését mutatják.
Limbacher Gábor
