2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Perbeszédverseny az Egyetemen

Perbeszédverseny az Egyetemen

Újra meghirdette százezres ösztöndíjjal járó, angol nyelvű,
középiskolásoknak szóló perbeszédversenyét a Miskolci Egyetem Állam- és
Jogtudományi Kara. A „Miskolc Mock Trial” elnevezésű megmérettetés jó
lehetőség arra, hogy a nyelvi képzésükre hangsúlyt fektető gimnáziumok
diákjai a hagyományostól eltérő formában mérjék össze tudásukat.
A verseny során minden csapat ugyanazt a rendkívül érdekes és igen sokféle
értelmezésre lehetőséget adó, kitalált esetet kapja. A csapatok a vád és a
védelem képviseletére, tanúk kiállítására, és az amerikai jogban közismert
esküdtek küldésére vállalkozhatnak.
A verseny szóbeli fordulója január 25-én, kedden délelőtt fél
10-kor az Állam- és Jogtudományi Kar Mintatárgyalójában (C2-es
épület) négy régiónkbeli gimnázium részvételével lesz.

A díjazás több kategóriában (legjobb vádló, védő, tanú, esküdt, illetve
összesített) történik, a különböző nyeremények között szerepel az Állam- és
Jogtudományi Kar nagyvonalú, százezer forintos ösztöndíja annak a diáknak,
aki érettségi után itt folytatja majd tanulmányait.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp