2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » ” Jobb félni, mint megijedni…” + Videó
7638-jobb-felni-mint-megijedni

” Jobb félni, mint megijedni…” + Videó

A kormány veszélyhelyzetet hirdetett Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területére, január 12-én.

A 2010. évi árvíz Borsod megyében – azon belül is elsősorban Felsőzsolcán és környékén – okozott hatalmas károkat. Az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt nagy a valószínűsége annak, hogy 2011 év tavaszán ismét áradás következik be. Az emberek életének és anyagi javainak védelme, valamint a közpénzekkel való felelős gazdálkodás megköveteli, hogy a kormány már most tegyen meg mindent a hatékony védekezés érdekében.

A szükséges teendőkről a kormány már korábban döntött, ezek a gátak biztonságát, lehetőség szerint a végleges megoldást szolgálják. Mivel azonban a meteorológiai és vízügyi előrejelzések szerint már az év elején árvízi helyzet alakulhat ki, ezért már most szükséges a Sajó völgye településeinek védelmét szolgáló munkálatokat, a gátépítést, mederkotrást elvégezni, záportározókat építeni.

Ezek a munkálatok a közigazgatás hétköznapi működési rendjében nem kezelhetőek, ezért a kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről és ennek során teendő intézkedésekről szóló 1/2011. (I.12.) rendeletében szabályozta az eljárási rendet, melynek végrehajtásába a Magyar Honvédség és rendvédelmi szervek is bevonhatóak.

Nem a pánikkeltés a cél!

Dr. Mengyi Roland
, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke, a B.-A.-Z Megyei Védelmi Bizottság vezetője Dr. Bakondi György tűzoltó altábornaggyal, a BMOKF főigazgatójával, kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a cél nem a pánikkeltés, hiszen jelenleg nincs árvízhelyzet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében!

Ugyanakkor, mivel az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt nagy a valószínűsége annak, hogy 2011 év tavaszán ismét áradás következik be, ezért el kell végezni a szocialista kormányzat regnálása alatt elmaradt árvízi beruházásokat.

A Nemzeti Együttműködés Kormánya az élet és vagyonvédelem érdekében, a felkészülés jegyében hirdetett veszélyhelyzetet. A cél, hogy ne következzen be a tavalyihoz hasonló árvízi katasztrófa, ennek okán a feladat most a megelőzés.

Mint a B.-A.-Z Megyei Védelmi Bizottság vezetője elmondta: a bizottság által összeállított, beruházási prioritásokat és ütemtervet tartalmazó anyagot eljuttatja az illetékes szaktárcának, hogy március 31.-ig megvalósulhassanak a legfontosabb beruházások.

13 feladatot jelölt meg: szükségtározó építését Bódvalenke, Bódvaszilas, Bódvarákó településeken, a régi felsőzsolcai bekötőút bontását, a leszakadt híd maradványainak eltávolítását. A Kis Sajó szelvénykotrását, a felsőzsolcai vasúti ártéri hídnyílások szelvényeinek kotrását, valamint a Sajó- Bódva- Hernád mederkotrását azokon a helyeken, ahol árvízi lefolyást gátló akadályok alakultak ki.
További feladatként jelölte meg a felsőzsolcai, nagycsécsi és ónodi települési körtöltések megépítését, a települési vízkár-elhárítási tervek felülvizsgálatát – módosítását, 98 települést érintően. Felsőzsolca térségében ártéri hídnyílások, átereszek megépítését, és további lefolyást gátló akadályok eltávolítását a 3-as számú főút és az M30-as autópálya lejtői alatt.
Sajóecsegen a települést védő körtöltés megépítését, továbbá záportározó kialakítását Hídvégardón, Bódvaszilason, Szendrőládon és Edelényben. Kiemelte ezek mellett a Sajó völgyi kis vízátfolyások mentén az árvízi veszélyhelyzettel érintett települések meghatározását és csökkentését a Sajó völgyében.

Mint a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az élet –és vagyonvédelem mellett a foglalkoztatottság növelése is várható a beruházásoktól a közcélú foglalkoztatottak alkalmazásával. Fontos továbbá a megyében működő kis –és közepes vállalkozások bevonása.  

Dr. Bakondi György, tűzoltó altábornagy, a BMOKF főigazgatója, kormánybiztos ismertette többek között, hogy jelenleg 235 településen, 12 megyében folyik ár –és belvíz védelem, amelyben 2236 fő és 508 munkagép, technikai eszköz vesz részt. 174-ről 195-re emelkedett országosan a kitelepítettek száma, és 51-ről 63-ra nőtt a jóvátehetetlen kárt szenvedett, helyreállíthatatlan lakóingatlanok száma. 1291 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség, és zajlik védekezés, valamint 37800 hektár nagyságú terület van belvíz alatt.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!