2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ne ejtőernyős irányítsa a Műcsarnokot!
royal_magazin_PNG

Ne ejtőernyős irányítsa a Műcsarnokot!

Az LMP csalódottan tapasztalja, hogy a Műcsarnok igazgatói pályázatánál a legkevésbé sem érvényesültek az átláthatóság, a függetlenség és a szakmaiság alapvető normái. A pályázatot a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly novemberben csak szakmai nyomásra, és alig egy hónappal a pozíció betöltésének kezdete előtt hirdette meg, ami nagyon kevés idő egy ilyen jelentős közintézmény esetében. Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szerint a pályázat ezután szakmai okok miatt eredménytelen lett, csakhogy a Műcsarnok szakmai felügyeletét ellátó tárca a kiírásban érthetetlen módon nem jelenítette meg az elvárásokat, amelyekre hivatkozva a pályázatot később eredménytelennek nyilvánította. Ezzel megnyílt az út ahhoz, hogy kinevezéssel helyezzenek igazgatót az intézménybe.

Az LMP szerint a Műcsarnok igazgatói posztjára beérkező pályázatokat független szakemberekből álló zsűrinek kell elbírálnia. Szőcs Géza már többször tanúbizonyságát adta, hogy legszívesebben a saját szája íze szerint válogat; legyen szó a rossz emlékű 3T (tilt, tűr, támogat) újjáélesztéséről (fejlesztendő, felejthető, felejtendő), vagy a minisztérium épületét díszítő művek kiválasztásáról. Ezek fényében félő, hogy a Műcsarnok vezetéséről nem független, szakmai döntés születik, hanem a személyes vagy politikai preferenciák fognak számítani. Annál is inkább, mivel az intézmény vezetésére nem kötelező pályázatot kiírni, és az MNV Zrt. csak egy hónappal hosszabbította meg a jelenlegi igazgató mandátumát, ami semmiképp sem elég új pályázat lebonyolítására.

Az LMP arra kéri a vagyonkezelőt és Szőcs Géza államtitkárt, hogy a Műcsarnok élére ne ejtőernyős kinevezettet állítsanak, hanem egy átlátható pályáztatási folyamat során válasszanak rátermett vezetőt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!