2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A lakhatáshoz való jog legyen alkotmányos alapjog!

A lakhatáshoz való jog legyen alkotmányos alapjog!

Az LMP azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalásával, valamint egy kikényszeríthető lakhatási minimumról szóló jogszabály megalkotásával biztosítsa az emberi jogokat – melynek tegnap volt a világnapja – a hajléktalan embereknek. Az ökopárt emellett ételosztással hívja fel a figyelmet a legszélsőségesebb szegénységben élők problémáira. Ma Magyarországon a szegénység egyik legszélsőségesebb formája a hajléktalanság. Éjszakánként több tízezer ember kényszerül arra, hogy az utcán, aluljáróban, kapualjban, lépcsőházban, erdőben, fűtetlen helységben vagy éppen túlzsúfolt tömegszálláson aludjon.

Miközben lényegében szakmai konszenzus van abban, hogy a lakástámogatások átalakításával és egy kiterjedt szociális bérlakáshálózat kialakításával akár többletforrások bevonása nélkül is jelentős eredményt lehetne elérni a hajléktalanság visszaszorításában, a kormánytöbbség az építési törvény módosításával felhatalmazást adna az önkormányzatoknak a hajléktalan emberek közterekről való kitiltására.
A főváros fideszes vezetése már kilátásba is helyezte a hajléktalan emberek forgalmas aluljárókból való kiszorítását, és 12 év után megtiltotta, hogy a Krisna-hívők a szokásos Blaha Lujza téri helyükön osszanak ételt a rászorulók számára. Az LMP tiltakozása kifejezéséül december 17-én, pénteken ételt oszt az utcán élőknek a VIII. kerületi téren.
Súlyos következményei lehetnek annak is, hogy az éjjeli menedékhelyek, átmeneti szállások, családok átmeneti otthonai és az utcai szociális munka állami normatívája reálértékben tovább csökken, miközben a kormány csökkentené a hajléktalansághoz kapcsolódó két közalapítvány költségvetését. A Habitat for Humanity állásfoglalása ugyanakkor jelezi: az Új Széchenyi-terv sem jelent megoldást a szegények lakásgondjaira.
Az LMP szerint ezért nem csak a lakhatási jog alkotmányba foglalására van szükség, hanem egy kikényszeríthető lakhatási minimumra is, mely a politikai közösség minden rászoruló tagjára, de legalább a hajléktalan emberek legsérülékenyebb csoportjaira, azaz a gyermekes szülőkre, az idősekre, a betegekre és a mozgáskorlátozottakra vonatkozna. Az LMP bízik abban, hogy a kormánypártok a társadalmi igazságosság és a nemzeti együttműködés fontosságát nem csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezik, és támogatják az ökopárt javaslatát.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp