2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Bezárják a miskolci és a lábatlani cementgyárat?
royal_magazin_PNG

Bezárják a miskolci és a lábatlani cementgyárat?

Vizsgálatot indított a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Dabasra tervezett cementcsomagoló üzem ügyében, melyet a Holcim Hungária Zrt. tervez megépíteni. A párt helyi szervezete már korábban is kifejezte tiltakozását a zöldmezős beruházásként a település szélén épülő, évi 500 000 tonna kapacitással működő létesítmény ellen, mivel az jelentősen rontaná a településen élők életminőségét a zaj- és porszennyezés, valamint a jelentősen megnövekedő kamionforgalom miatt.

Az országgyűlési szintű vizsgálat elindítását a fentieken túl az indokolta, hogy a párt olyan információk birtokába jutott, mely szerint a dabasi üzembe vasúton beérkező, és onnan közúton kiszállított évi félmillió tonna cement kizárólag Szlovákiából származna, és a Holcim Zrt. két, jelenleg még működő magyarországi cementgyárának kiváltására irányulna. Mindez Miskolcon és Lábatlanban több száz munkahely megszűnéséhez vezethetne, amit a jelentős környezetrombolással létrehozott néhány tucatnyi új munkahely nem pótolhat.

A Jobbik határozottan tiltakozik a multinacionális cégek azon gyakorlata ellen, amely a privatizáció során kivásárolt hazai üzemek leépítésére, megszüntetésére, és az így megszerzett piacok külföldről történő ellátására irányul. A beruházást annak környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt jelen formájában egyébként sem támogatjuk. Azonban ha vizsgálatunk eredményeként a fenti esetben is a hazai üzemek leépítésének szándékát tapasztaljuk, úgy minden törvényes eszközt megragadunk az üzem megvalósításának megakadályozása érdekében.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!