2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Óvodából, templomból, családi házból kerültek a rendőrségre a tolvajok

Óvodából, templomból, családi házból kerültek a rendőrségre a tolvajok

Az elmúlt napokban több sikeres elfogást is realizáltak a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A bűnügyi csokor mákvirágjai templomból, óvodából, illetve családi házból akartak értékeket elhozni.
Jézus-tolvaj

Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást egy boldvai férfivel szemben. A megalapozott gyanú szerint a tettes a napokban egy helyi egyház hitoktató épületéből Jézust ábrázoló szobrot feszített le. A zsákmánnyal azonban nem tudott mit kezdeni, mivel a bevezetett forró nyomos intézkedések eredményeként a rendőrök elfogták a tolvajt.

Tv-tolvajok egyenes adásban

Két férfi éppen egy mezőkövesdi családi ház ablakából ugrott ki a napokban nem sokkal éjfél után. Az elkövetők egy televízióval és a hozzá tartozó távirányítóval akartak távozni. Azzal azonban nem számoltak, hogy úgymond egyenes adásban vannak. Az esemény sorozatot végig nézte a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetője és helyettese, akik ellenőrzést hajtottak végre a városban. A két sokat tapasztalt rendőr rutinszerűen megoldotta a feladatot, és elfogta a tolvajokat. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást az elkövetőkkel szemben, akiket a hatóság gyorsított eljárás keretében tervez bíróság elé állítani.

Tolvaj az óvodában

Az egyik miskolci óvoda személyzeti öltözőjébe surrant be november 15-én a délutáni órákban egy 31 éves miskolci férfi. A tettes az óvónők őrizetlenül hagyott táskáit kutatta át, majd azokból készpénzt, mobiltelefont, bankkártyát tulajdonított el. Az ellopott értékeket nem tudta maga javára fordítani, mivel tetten érték őt, és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást az óvodai tolvajjal szemben, akit gyorsított eljárás keretében tervez bíróság elé állítani.

A Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp