Kárpáti Béla nagy monográfiájának bemutatója lesz az Ifjúsági és Szabadidő Házban november 26-án 17 órai kezdettel.
A bemutató keretében KASSÁK ÉS A NEOAVANTGARD címmel KÖZÖNSÉG-VITÁT vezet a könyv szerzője.
Ez a legteljesebb, legátfogóbb (nem állítjuk, hogy a legkülönb) könyv Kassák irodalmi életművéről. Külön fejezet szól a költői, s külön prózaírói (drámaírói és publikációs) tevékenységéről.
E könyvnek jelentős szerepe lehet a Kassák-kérdés újraértékelésében. A XX. század e nagy polihisztora, aki mind a lírában/prózában, mind a képzőművészetben, sőt publicisztikában is megkerülhetetlen jelentőségű műveket hozott létre, a köztudatból mindmáig kirekesztett, alig-alig számon tartott alkotó, holott művészgenerációk egész sorát nevelte fel, s még ma is az ő nyomdokain indultak/indulnak el új és újabb kifejezési formák (metanyelvek) felé. (Ha van stílus- és iskolateremtő alkotó a XX. században, az Ady, Kassák és – ma úgy tűnik –, Esterházy Péter az.)
Kárpáti Béla összefoglalásában itt kitűnő, tömör képet ad az író/költő különböző korszakaiban változó ideáltípusairól (szimbolikus) alakváltozatairól. Az életmű „sorsvonalát” grafikonnal is szemlélteti. E szerint az egész pályakép az „új ember” (a kollektív individuum) változó ideálképét formázza, éli meg alkotásaiban. Minden korszakában más és más alteregóban rejtőzködik a költő. Az aktivista korszakban „csavargó”, „próféta”, „hirdetőoszlop”, „zászló”, „szakállas ember”; a konstruktivista korszakban „építész”, „mérnök”, „konstruktőr”; a háború sötét ege alatt „kertész”; a felszabadulás éveiben „partizán”, „szabadságharcos”; a hallgatás (ötvenes) éveinek békásmegyeri magányában „rab” és „pásztor”; az utolsó (1956 utáni), immár megbékélt (?) években szimbóluma már (csak) a bölcs „tölgy”, aki „nagy fájdalmában levélkönnyeit hullatja”.
S ami érdekes; kitűnik Kárpáti Béla összefoglalásából az, hogy Kassák az életmű során mint „a magyar avantgard pápája” végigpróbálta (szenvedte) annak minden kísérleteit, nyelvi, kifejezési formáit. Írt én-regényt, tárca-, riport-, idill-, család-, levél-, és tükör-regényt is, mégsem tudott elszakadni a „nagy realizmus” stílusvilágától. Ahhoz nagy műveiben mindig vissza-visszatért (pl. Misilló királysága, Egy ember élete, Karácsonyiék, stb.)
Érdekes, hogy a korabeli kritika is ezeket avatta klasszikus prózai műveivé!
És mai posztmodern irodalmunk most is az ő csapásain járja diadalmenetét (a dadaista Tandoritól a strukturalista Esterházyig), Kassák mégsem szerepel ezek „nagy elődei” között.
