Immár harmadik alkalommal tekinthettük meg a Papp László Sportarénában a magyar teniszrajongók nagy örömére lassan hagyománnyá váló Tennis Classics rendezvényt. Habár a tavalyitól eltérően idén csak egynapos volt a viadal, a közönségnek nem lehetett oka panaszra, hisz több kuriózum, és a múlt két nagy sztárja, Ivan Lendl, és Mats Wilander mellett a jelenkor két topjátékosa is pályára lépett Budapesten.
Négy különleges mérkőzés, és az egész délutánt-estét kitöltő program fogadta a kilátogató nézőket a Sportarénában, s a jegyet váltó – s a lelátót gyakorlatilag teljesen megtöltő – közönség nem is csalódott – a programok utáni tapsviharból, ünneplésből ítélve a színvonalas játék elnyerte tetszésüket. De kiket is láthattunk a pályán?
A délután nyitómérkőzésének szerepét egy vegyespáros-viadal töltötte be, ahol a jelen (és reményeink szerint közeljövő) magyar teniszsportjának két csillaga, Szávay Ágnes és Fucsovics Márton ellenfele a párosban Martina Navratilova oldalán Roland Garrost nyerő, Temesvári Andrea, és a szenior tenisztornák showmanjeként világhírűvé vált Mansour Bahrami voltak. Helyenként vicces, helyenként azonban gyönyörű megmozdulásokat hozott az összecsapás, melyet végül simán, 6-3-ra nyertek a reménységek, ám – és ez a rendezvény egész napjára igaz – vélhetően itt a győzelem nem épp a legfontosabb szempont volt.
Ezt követően – a Svédország-Csehország viadal első felvonásaként – a két egykori világelső, Lendl és Wilander összecsapása következett. Mindketten ehhez méltóan játszottak, s bár a mérkőzés után látszott rajtuk a kor, a pályán nem tűnt fel, hogy a cseh már betöltötte az ötvenet, ellenfele pedig már negyvenhetedik évét tapossa. Bár erejük, kondíciójuk csökkent, technikájuk mit sem vesztett régi fényéből, és a lassabb játékritmus még látványosabbá is tette a megmozdulásokat. A mérkőzést egyébként 1-1 után rövidítéssel Wilander nyerte, ám Lendl fogadkozott, hogy hamarosan már képes lesz diadalmaskodni egykori riválisa ellen.
Érdekesség, hogy bár mindketten koruk egyik legkiemelkedőbb játékosai voltak, s ketten együtt tizenöt Grand Slam-tornát nyertek meg, a játékosok szemében legrangosabbnak számító wimbledoni győzelem egyiküknek sem sikerült – Lendl kétszer is a döntőben szenvedett vereséget, Wilander pedig még odáig sem jutott el soha.
Ezt követően – a Tennis Classics hagyományait némiképp megszakítva – két aktuális világsztár lépett a Papp László Sportaréna pályájára. A jelenleg hivatalos világranglistán az ötödik helyet elfoglaló Robin Söderling, és az eggyel mögötte lévő Tomas Berdych színvonalas játékot mutatott be az ilyet élőben rendkívül ritkán látó magyar közösségnek, és bár néha érezhető volt a mozgásukon, hogy csupán bemutatómeccsen vannak, nem kímélték egymást szerváikkal és tenyereseikkel. Az összecsapás során arányait tekintve még ATP-tornákhoz képest is egész sok ászt láthattunk, ám ez azért talán annak is betudható volt, hogy nem tették magukat fogadáskor annyira oda, mintha komolyabb tétre menne a játék. A végeredménynek – Berdych győzött – köszönhetően Csehország 1-1-gyel zárt Svédország ellen ezen a délután.
Hacsak a nap befejező programjaként szolgáló párosmérkőzést nem számoljuk bele a két ország csatájába, ahol Lendl és Wilander ismét ellentétes oldalon álltak. Előbbi társa a labdazsonglőr Bahrami volt, Wilander párjaként pedig Fucsovics lépett ismét a pályára. Ez a meccs rakta fel méltán az i-re a pontot, hisz ez szólt leginkább magáról a játékról, a játék szeretetéről – méltán a Tennis Classics, és általában a szeniortornák felfogásához. Bár Fucsovics kicsit nehezen alkalmazkodott az szülinapos gyermekként viselkedő idősek játékstílusához –a fiatal magyar, néhányszor lecsapásokkal, erős szervákkal is megpróbálkozott (olykor sikertelenül) –, végül tényleg örömünneppé vált a mérkőzés.
Bahrami bohóckodott, Wilander széken ülve játszott, Lendl pedig az egyik labdaszedő fiúcskát is bevonta maga helyett. Volt labda nélküli tenisz, röplabdatenisz, kétlabdás tenisz – varázstenisz. És persze rengeteg szórakozás, és jó humorú odamondások is. Csak ezért a mérkőzésért is megérte kilátogatni. A meccs lényegét talán Ivan Lendl foglalta össze egy mondatban, aki ki is mondta: nem nyerni, játszani jöttek.
Összességében egy remekül megszervezett, különleges eseményt tekinthettek meg a kilátogatók a Sportarénában. Bár Taróczy Balázs, egykori kiváló magyar teniszező, a rendezvény sportigazgatója elmondta, hogy a jövő évi torna megléte még kétséges, egyúttal a nézők, érdeklődők segítségét is kérte az esetlegesen fellépő szeniorjátékosok kiválasztására, hisz az esemény Facebook-oldalán bárki szavazhat arról, hogy kit szeretne egy év múlva Budapesten látni. Edberg? Cash? Kafelnyikov? Önökön is múlik!
DicsukD
Fotók: Stiber Judit
