2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Nem megy: megint érvénytelen a miskolci villamostender

Nem megy: megint érvénytelen a miskolci villamostender

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a miskolci „Zöld Nyíl” villamostendert, így ismét eredménytelennek kell nyilvánítani, immár harmadszor a villamosbeszerzésre kiírt közbeszerzési eljárást.

Csontos Ágnes, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) PR menedzsere közlése szerint kedden tette közzé a Közbeszerzési Döntőbizottság a honlapján határozatát a spanyol CAF járműgyártó cég által a villamosjármű közbeszerzési eljárás ellen beterjesztett jogorvoslati kérelemre vonatkozóan. A CAF még az ajánlatok benyújtásának határideje előtt indította el a jogorvoslati eljárást, ami érdemben – a kérelem hiányosságaira tekintettel – csak idén október 22-én indult el hivatalosan. A CAF jogorvoslati kérelmében azt vélelmezte, hogy az ajánlatkérő önkormányzat jogszerűtlen választ adott az általuk feltett kérdésre, és ezzel módosította a felhívását és dokumentációját.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában helyt adott a jogorvoslati kérelemnek, és egymillió forint pénzbírság megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az ajánlatkérőket, és megsemmisítette az eljárást. „A meghozott döntés immár a harmadik eljárás lezárását akadályozza meg, és hátráltatja a projekt megvalósulását, csak úgy, mint Debrecenben is. Jelenleg az MVK Zrt. az önkormányzattal egyeztet az ügyben, hogy a döntés után mi legyen a következő lépés” – olvasható a villamosprojekt igazgatóság közleményében. Orosz Gábor, a miskolci önkormányzat szóvivője ennek kapcsán az MTI-nek azt mondta: csütörtökön egyeztetnek a kérdésben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp