Újabb idegenbeli győzelmével immár a harmadik helyre ért fel a másodosztályú szezont az ismert nehézségek közepette kezdő DVTK labdarúgócsapata. A hajdúböszörményi mérkőzésről, a további kilátásokról, valamint a drukkerek egy csoportja és a játékosok között érzékelhető feszültségről beszél Benczés Miklós vezetőedző a klubhonlapon (dvtk.eu) közölt interjúban.
– Jópár miskolci futballbarát a helyszínen, saját szemével látta a böszörményi 2-1-es győzelmet, de a többség otthonról, legfeljebb interneten, sajtótudósítások alapján követte a meccset. Milyen volt valójában ez a kiszenvedettnek tűnő siker?
Benczés Miklós: – Ezt a mérkőzést rengeteg hiba tarkította, nem tudtunk folyamatosan játszani. Amit elterveztünk a támadójátékban, nem sikerült megvalósítani. Botrányos volt a pálya, a talaj, ami rossz egyéni megoldásokat eredményezett, ez pedig kinek-kinek hamar elvette az önbizalmát. Nem szeretek egyébként ilyesmire hivatkozni, hogy ilyen meg olyan pálya, magyar edző ezt nemigen teheti meg. Fergusson, emlékezhetünk, pár éve mondhatta a Népstadionra, hogy libalegelő… És ha rossz a pálya, az ellenfelünknek is épp olyan rossz. Például Bognanovics szintén a talaj hibája miatt hagyott ki egy nagy helyzetet.
– Feltűnő, hogy a két gólt, ami három pontot eredményezett, egyaránt pontrúgásból érte el a Diósgyőr.
B.M.: – Azért gyakoroljuk, hogy a meccsen eredményesek legyünk belőle. Szombaton a szünetben fel is hívtam rá a figyelmet. Van olyan variációnk, amikor legurítjuk a labdát, kértem, hogy most ne is próbálkozzunk vele. Az összes szabadrúgásunk gyakorlatilag életveszélyes volt. Ugyanakkor sajnálatos, hogy csak pontrúgásból voltunk képesek betalálni.
– Hogyan alakultak a cserék? Volt, akit sérülés miatt kellett lehozni, ugye?
B.M.: – Horváth Gábort azért cseréltem le, mert ezúttal nem ment neki a játék, az ő – mondjuk így – stílusának egyáltalán nem kedvezett a pálya, a szélen nem ment, nem tudott bekapcsolódni a támadásokba, és két-három rossz megoldás már nem mert belépni úgy, ahogy kellett volna. Dobos Attilát kellett az ő helyére visszahúznom. Ő be tudott kapcsolódni a támadásokba, adódott is egy nagy gólhelyzete. Horváth Gabira egyébként lehet számítani a továbbiakban, tudom, hogy túlteszi magát a kudarcon.
Abdouramannal az történt, hogy jelezte a szünetben, van egy kisebb sérülése. Szabó Péter is lecseréltem volna korábban, nagyon önbizalomhiányosan játszott. De emiatt nem tudtam. Abdu mégis vállalta, hogy kifut a második félidőre is, ez az ő felelőtlenségét is jelenti, mert később mégis megsérült és le kellett hoznom. Zsivoczkyt küldtem be, nem védekező középpályást, mert akkor nem az volt a célunk, hogy bekkeljünk, hanem hogy gólt szerezzünk.
Végül Faggyas állt be az említett Szabó helyett, utóbbit minél tovább bent kellett tartanom az elmondottak dacára, mert egy ilyen meccsen, ahol mind a talaj, mind az ellenfél harcmodora kapcsán fennáll a sérülésveszély, kényszerű cserére is számítanom kellett.
|
|
– Szép az idegenben elért győzelem, de a leírások szerint nem tűnt ez – ez sem – valami diadalmenetnek.
B.M.: – Igaz, nem játszunk jól, több mérkőzés óta… Lehet, rosszul csinálunk valamit, de akkor meg mégiscsak „jól” csináljuk, hiszen azért eredményes. Valójában ez ennél összetettebb kérdés. Célként tűzte ki, ugye, a klubvezetés a feljutást, így hétről hétre győzni kell, ugyanakkor kérdés, a játékosállomány mennyire alkalmas erre. Télen egész biztosan igazolni szükséges több posztra is. Amit a közvélemény is vár, hogy Diósgyőr-Nyíregyháza versenyfutás lesz a végén a feljutó helyért, azt gondolom, ebben a szerencse fog dönteni. Valójában nagyobb ma a hátrányunk, mint ami a négy pont különbség mutat. A felkészülésbeli különbségből – lásd nyári holtszezonbeli nehézségek – adódik. Mindenesetre akár jelen bajnokságra, akár a következőre nézve gondolkodunk a feljutásban, már most télen ki kell alakítani azt a keretet, amely képes az első osztályt érő futballra.
– A dvtk.eu olvasói kommentjei a lefújás utáni órákban nem a meccsel, nem a gólokkal foglalkoztak, hanem a „nem jöttek ki pacsizni” témakörével foglalkoztak. Sokakat zavar, hogy úgy érzik, a Diósgyőr nem értékeli az ő kiállásukat, szurkolásukat.
B.M.: – Fájó pont nekem… A tavalyi, tavaszi kudarc után, mikor már elfordult tőlünk a közönség, a nyáron ezek a játékosok itt maradtak, kitartottak a „nagy semmi” közepén – és úgy tűnt, a szurkolókkal ismét egymásra talált a csapat. És aztán mégsem… Nem tudom, valójában mi van a háttérben. Pedig már régen kitalálták, hogy „együtt vagyunk, győzni fogunk…” A minap meccsnézés közben egy nyíregyházi kollégával beszélgettem, ő is azt mondta, amit sokan mások: irigyli a DVTK-t a drukkereiért.
Ami a most is felszínre került konfliktust illeti: az elszenvedett sérelmeket meg kellene beszélni. Én magam sem felejtettem el, hogy valaha én is szurkoló voltam – illetve mit is mondok, még ma is az vagyok. Szóval hogy szurkolóból nőttem ki magam vezetőedzővé. Szóval ez a vita sürgősen megoldandó, amiben a klubvezetésnek kell vezető szerepet vállalnia.
