2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Állami támogatás?

Állami támogatás?

A Bizottság részben összeegyeztethetetlennek ítéli a Péti Nitrogénművek magyar műtrágyagyártó javára hozott állami intézkedéseket

Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 2009-ben a Péti Nitrogénművek műtrágyagyártó cégnek nyújtott állami támogatás egy része sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat. Mélyreható vizsgálatot (lásd IP/09/662) követően a Bizottság megállapította, hogy a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott mintegy 88 millió EUR összegű és állami kezességvállalással fedezett hitelek jogellenes állami támogatást jelentenek. A támogatást, amelyet Magyarország nem jelentett be, ugyanakkor összeegyeztethetőnek találták a Bizottság gazdasági válságra vonatkozó ideiglenes szabályaival. Az államnak fizetett ellentételezés mértéke azonban nem volt megfelelő, így az államnak a támogatás egy részét vissza kell fizettetnie.

Joaquín Almunia, a Bizottság versenypolitikáért felelős alelnöke a következőképpen nyilatkozott: „A tagállamok kormányai segíthetnek a pénzügyi válságban a hitelszűkével érintett vállalkozásoknak – ennek feltétele azonban az, hogy betartják az Unió állami támogatási szabályait. Ezek a szabályok biztosítják, hogy a vállalkozások megkapják azt a segítséget, amelyre szükségük van, anélkül azonban, hogy a verseny túlzottan torzulna.”

2009 januárjában Magyarország kezességet vállalt a Nitrogénművek javára egy 52 millió EUR összegű beruházási hitelre és egy 10 milliárd HUF (körülbelül 35 millió EUR) összegű forgóeszköz-hitelre, amelyeket a Magyar Fejlesztési Bankkal nyújtott. A Nitrogénművek 2008 októberében a leállította a termelést, és a támogatási csomag a vállalkozás tevékenységének újraindítására irányult. Magyarország ezen intézkedéseket nem jelentette be a Bizottságnak.

A Bizottság 2009. április 29-én hivatalos vizsgálati eljárást indított (lásd IP/09/662), mivel kétségei voltak a tekintetben, hogy az intézkedések összhangban vannak az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.

A vizsgálat eredményeként a Bizottság megállapította, hogy az intézkedések szelektív előnyt biztosítanak a Nitrogénműveknek, így állami támogatásnak minősülnek. Mivel azonban a társaság nehézségeit a pénzügyi és gazdasági válság okozta, ezért jogosult volt támogatásra a Bizottság által elfogadott, a válság során a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásról szóló ideiglenes keretszabály alapján (lásd IP/08/1993 és MEMO/08/795).

Az ideiglenes keretszabály lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy bizonyos feltételek mellett hiteleket nyújtsanak és megfelelő ellentételezés ellenében kezességet vállaljanak.

Mivel a Nitrogénművek az állami finanszírozási csomagért túl alacsony összegű ellentételezést fizetett, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedések csak részben felelnek meg az ideiglenes keretszabálynak, és így az uniós szabályoknak. A Nitrogénműveknek vissza kell fizetnie az ideiglenes keretszabály alapján fizetendő, illetve a társaság által a magyar hatóságoknak ténylegesen fizetett ellentételezés közötti különbséget. A pontos visszatérítendő összeget a magyar hatóságoknak kell kiszámítaniuk.

Az ideiglenes keretszabályt a Lehman Brothers bukása után vezették be, ahogy az ezt követő pénzügyi válság megnehezítette a vállalkozások számára a finanszírozáshoz jutást. Az ideiglenes keretszabályban rögzített állami támogatási szabályok szerint a reálgazdaságnak nyújtott támogatás egyik fő feltétele, hogy a kedvezményezett alapvetően szilárd pénzügyi helyzetben legyen.

Az esetleges bizalmas adatokkal kapcsolatos kérdések rendezése után a határozat betekinthető változatát a Versenypolitikai Főigazgatóság honlapján C 14/2009 ügyszámon teszik közzé az állami támogatások nyilvántartásában. Az állami támogatásokkal kapcsolatban az interneten és a Hivatalos Lapban közzétett legfrissebb határozatok jegyzéke megtalálható a State Aid Weekly e-News internetes hírlevélben.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp